Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

az óráját és úgy kiabálta: „Das sog ich, dass Sie ein meschüge sind!" Jó, felelte erre az öreg Schultz, majd jelenteni fogom a főnök úrnak!... Hahaha! ... S már jött is nagy komolyan befelé hozzám, de én a kiabálásra kijöttem, no, majd megfulladtunk, úgy nevettünk! A mészáros mulatott a legjobban! Mondom neki, hogy tessék megtanulni a Ferenczy Áron etikettjét... Hahaha! Jozsinó is hazajött, az öreg Schultz adott neki egy pofont. Az órát összeszedtük. Talán még lehet is belőle valamit csinálni. Jozsinó sír, és azt hajtogatja: „Nem igazságosság!" Schultz bácsi biztatja: „Nem, nem, de te vagy az oka!... Hahaha!" Jó ropogósakat nevetett közbe az édesapám, és én is vele nevettem. Boldogan nézett rám, és komolyan szólt hozzám: — Látod, ma látlak jókedvűnek először tenger idő óta! Három nap múlva kutya bajod! Sokat fogsz futkosni, hogy megerősödj! Ki veszi át az üzletemet meg az elpusztíthatatlan két öreget, ha te beteg leszel? Az órásmesterséghez erős mell kell! No ugye, igazam van? Tréfált, hogy felvidítson. Tudtam, hogy taníttatni akar, orvossá, tanárrá képeztetni, bármivé, csak több legyek, mint ő. Kicsit elkomorodva mondottam, hogy igaza yan. Mire megnövök? Pár év múlva, ha nem történik valami a gyémántmadárral, hol leszek én már! Nem fogom kibírni az életet. Bejött az édesanyám is. Szelíd, drága ősz haja megcsiklandozta az arcomat, amikor felém hajolva megcsókolt: •—• Már mindjárt felássuk az egész kertet. Örülök, hogy jókedved van, Lacikám! — Igen, anyukám — kiáltottam -—, ma nagyon jó kedvem van. Érzem, hogy meg fogok gyógyulni! — Aztán elmondtam neki is, hogy miképpen fogadta a két öreg az üzletben a Baumgartner mészárost. Még egyszer végignevettük mindhárman az esetet, jóízű, ölelkezős, családi kacagással. — Vendégünk jön! — mondotta az édesanyám ezután. — Be merjem-e hozni hozzád, fiacskám? — tette hozzá kedveskedve. 119