Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

alakját is végig tudtam formálni magamnak, az arca puha tapintását, meleg, íves nyakára is visszaemlékeztem, és mégsem tudtam, hogy egészben milyen, hogy hívják, szeret-e, vagy egyáltalán ismer-e engem? A nőket, akik meglátogattak, a lányismerőseimet, akikhez azelőtt igazi, egyenes pajtásság fűzött, ki nem állhattam. Mindeniket sorra vizsgáltam már az ősz óta, Klárit, Lenkét, Jucit, a doktorék szobalányát, az ügyvédnét, aki az édesanyám barátnője volt, a molett nevelőnőt a Jókai utcából, de mindeniket visszataszítónak, ápolatlannak, rossz szagúnak és ellenségesnek találtam. Ismerős és ismeretlen nőre, mindenkire nagyon haragudtam. Gyűlöltem mindet, csak egyedül éreztem magamat jól. Nagyon szerelmes voltam. Május vége felé járt már az idő. A karosszékben üldögéltem, és Jókai vigasztaló, drága, hazug meséit olvasgattam az ablak előtt. A túlfűtött, boltíves szobában néha kellemes fáradtság fogott el. A szekrény tetején birsalma és sokféle befőtt volt. Ezekből sokat ettem, és felvidultan tekingettem az utcára. Egyszerre boldogan gondoltam arra, hogy csak három napig kell már a fogságot tűrnöm. Édesapám átjött estefelé a boltból, az órái közül. A ház túlsó végén ott volt a mi órásüzletünk. Rengeteg óra tiktakozott a falon, voltak közöttük kakukkos órák is. Minden órának járni kellett a mi üzletünkben. A bejárat fölött csengő volt. Ha valaki belépett az üzletbe, a két segédünk, az egyik fehér szakállú, piros arcú öreg, a másik meg pláne ősz, ráncos aggastyán, ez a két segéd, Schultz bácsi és Bene atyus a bejárattól jobbra és balra elhelyezett kis asztaluk mellől egyszerre emelkedtek fel, meghajtották magukat, és karban köszöntek: — Hozta Isten! Aztán megint leültek, ráhajoltak a munkájukra, a vendég hiába szólt hozzájuk, nem kapott feleletet. Egy fél perc múlva a hátsó függöny mögül kilépett Jozsinó, az inas, körülbelül velem egyidős, szőke és árva fiúcska Turócból. Ö is meghajtotta magát: — Hozta Isten! — Aztán kijött a bolt közepére, megint meghajtotta magát, a vevő sze117