Csehszlovákiai magyar regényírók 1918-1945 – Szép Angéla háza

hatáshoz a szokatlan fennmaradás, és főleg Misinek, a kis béresgyereknek a barátságos közreműködése is. Egy-egy fél korty mézes pálinkát én is bémenesztettem nagy titokban, de a harmadiknál már ijedten kaptam el a számtól. Nánnyó engem is aludni küldött nagyapóval. Hej, hogy megrettentem a jó öreg kemény szavaira. S hogy nevettem aztán a többiekkel, milyen bizakodó, boldog nevetéssel, amikor az öreg szaporán mondta az én tizenhárom évem s az ő nyolcvan éve együttes képviseletében: „Megy a fene, menjen, aki gyerek s öreg." — Menjen bizony — szóltam nagy hirtelen közbe —, ki alszik mostan, ilyen időben kinek van aludós kedve? Most jön a gyémántmadárról a mese! Arról jön most a mese ... Itt hirtelen elhallgattam. —- Té Misi — szólt át a szoba túlsó végéről nánnyó —, letöröm a derekad, ha nem vigyázol arra a gyerekre! — Vigyázok, instállom! —- felelte Misi, és megbökte az oldalamat: — Vigyázzon az úrfi! Ha beteg lesz, nyelhetem a java orvosságot. Amit gazdašszonyoméktól kapok, keserűbb, mint amit Lukács doktor felír! — No, mentek-e, vagy nem?! — hallottam megint a nagyanyó hangját. Most erélyesebben tette föl a kérdést, s nagyapó mintha mozdulni kezdett volna. Majdnem elsírtam magamat elkeseredésemben. Most kezdem magamat jól érezni, most kezdtem egy kicsit mulatni, talán először életemben italoztam egyet; s a nagyok rosszasága így ellenemre tört. Tiltakozni akartam, de minden oldalról kórusban zúgott fel az egész szoba: —

: Csak még a gyémántmadárról tessék megengedni, hogy a mesét elmondja gazduram! Csak még a gyémántmadár meséjét! Persze hogy nagyapó hozzákezdhetett a meséhez. Hiszem, hogy vége lett volna mindennek, beszélgetésnek, éneknek, munkának, ha nánnyó tovább is makacskodik. Tudta jól ő is ezt, csak még mérgesen kiáltott oda felénk: -—< Misi! Kinyomom az ótódat, ha nem vigyázol arra a gyerekre! — Mire Misi bitangul vigyorgott. Élveztem, hogy milyen komolyan tud így is beszélni: — Mint a meny106