Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Hiszem őt, Jézust, Isten fia, vallom, hallgattam a Hegy tetején — de szája a szájunk: mit bír el az emberi száj? Mit bír el a fűzfa csöpp sípja, ha Ciklon is az, ami fújja a füttyét? De nem hallottam a Szót, a fergetegest, a rettenetest, mely hangtalanul és szájtalanul mondotta: legyen! és jöttek a Nap, meg a Hold, meg a csillag-nyáj a Nihilből, mint jönnek: a kos, meg a bak, meg a nyájak az éji karámból. Nemcsak vak a Föld, nemcsak süket, ó, szíve sincs. Szül, szül billió méhű őrült anyaként madarat, májust, rétet, szivárványos színű álmot — s folyton temet is ugyanúgy őrült anyaként madarat, májust, rétet, szivárványos színű álmot. Nem érzi a kéjt, nem érzi a kínt. Szíve nincs. Én, én vagyok itten a Szív. Én érzem a kéjt, meg a kínt. Rajtam gyöngyöznek a Föld örömös rügyei. Rólam veri földre a szirmot a jég, meg a kín. Én meghalok egyszer. Lélek leszek egyszer. Meglátom a lényegeset, meglátom az Istent. Meghallom a lényegeset, meghallom az Istent. Kivirul rajtam Isten örökös öröme. De a Föld vakon és süketen, suta- szívtelenül csak vágtat a semmiben, és mindegy neki, merre. (1930) Urr Ida Élet a bolygón I Május, mámor, mérték, mozdony. II Nyár, nyögés, nyújtás, nyerés. III Ósz, öröm, örök, őrlés, őr, örvény, ösvény, ördög. 53