Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Utószó

kisebbségi, illetőleg sajátosan kisebbségi magyar, ezen belül pedig csehszlovákiai magyar psziché, az feltehetően ebből a válogatásból is kiolvasható. A csehszlovákiai magyar irodalom korszakolásával kapcsolatban az általánosan elfogadott nézet, hogy az — a történelmi változásokat követve — három alapvető fontosságú, s egymástól is jól elkülöníthető szakaszra — az 1918 és 1938, továbbá az 1939 és 1945 közti, valamint a második világháború végétől számított, természetesen több belső fejlődési intervallumot (is) magába foglaló — időszakra osztható. Ez utóbbi esetében sokáig Fábry Zoltán nevezetes korszakolása volt a meghatározó, mely ennek az általa „harmadvirágzásnak" nevezett szakasznak a kezdetét a csehszlovákiai magyarság második világháború utáni jogfosztottságának, embertelen kálváriájának, üldöztetésének véget vető esztendőben, illetve a számára a csehszlovákiai magyar írásbeliség újraindulását jelentő Új Szó 1948. december 15-i első számának megjelenésében jelöli meg. Csupán egy-másfél évtizede válik — elsőborban Koncsol László és Görömbei András, s részben Fónod Zoltán nyomán — mind általánosabbá az a felfogás, hogy ez esetben is a második világháború végét (is) jelző történelmi határkőtől kell(ene) számítani a harmadik szakasz kezdetét. Válogatásom — mely kísérlet abban az értelemben is, hogy a csehszlovákiai magyar költészetet a csupán egyes szakaszaira, „virágzásaira" bontva, azokat egymástól elkülönítve bemutató antológiáktól eltérően első ízben mutatja be egységében, hetvenéves fejlődésének az ilyen-olyan cezúrák ellenére is meglévő folyamatosságában — ehhez az irodalomtörténeti felosztáshoz igazodik, ezt a besorolási elvet fogadja el, persze, tudatosítva közben azt is, hogy merev, szigorúan zárt határok ebben az esetben sem létez(het)nek. Következésképpen tehát nem lehetett más törekvésem, mint hogy antológiám történelem-, társadalom- és irodalomszemlélete az elkerülhetetlen(nek látszó) korszakolás, illetve egyéb besorolási szempontok esetében is a dogmák, babonák, s bizonyos érvényben levő, esetenként meglehetősen élettelen irodalomtörténeti koncepciók és prekoncepciók helyett a mozgékony, változó, s ezektől minduntalan el- meg eltérő élethez igazodjék. Ez utóbbi adja meg a magyarázatát annak is, hogy az antológia ciklusainak élén levő évszámok némileg eltérnek még az általam elfogadott korszakhatároktól is. Hiszen igaz ugyan, hogy a különböző paktumokon, nagy337