Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Utószó

hatalmi és államközi megállapodásokon, államfordulatokat szen­tesítő nyilatkozatokon, kiáltványokon az 1918-as, az 1938-as és az 1945-ös évszám szerepel, a mindennapi élet — így tehát az iroda­lom s a költészet is — általában véve a maga sajátos ritmusa szerint követi a történelmi döntéseket, eseményeket, a maga sajátságos törvényszerűségei szerint reagál azokra. Lényegében ezt a sajátos ritmust, ezeket a sajátságos tör­vényszerűségeket kellett figyelembe vennem akkor is, amikor meg kellett válaszolnom a kérdést: ki és mi tartozik a csehszlovákiai magyar irodalomba, költészetbe, bizonyos határeseteknél mi az, ami még bekerüljön, s mi az, ami m á r ne kerüljön be ebbe az antológiába? Az eddigi gyakorlat megegyezik a lehető legkézen­fekvőbb és legegyszerűbb, s mondhatnám: legsematikusabb meg­oldással, mely csehszlovákiai magyarnak a magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárokat, illetve a hosszabb ideig az ország területén tevékenykedő, bár más állampolgárságú magyarokat, a csehszlovákiai magyar irodalom részének pedig a magyar nemze­tiségű csehszlovák állampolgárok, illetve az országban tevékeny­kedő magyarok itt született alkotásait tekinti. Az ilyen történelem­és irodalom-, illetve csehszlovákiai magyarság-szemlélet azonban már a felületnél kicsit mélyebben levő jelenségekés összefüggések felé tekintő pillantásnál is olyan Prokrusztész-ágynak tűnik fel, melyből itt is, ott is kilógnak a benne levők, akik nem kis és egyáltalán nem veszélytelen öncsonkítás árán tudják csupán be­préselni magukat ezen általuk felállított korlátok közé. Cél­szerűbbnek mutatkozott tehát, ha antológiámmal (is) egy, nem az elvehető vagy feladható állampolgárság és nem a megváltoztatha­tó országhatárok, hanem a fentebb már emlegetett sajátos, sajáto­san kisebbségi, sajátságosan csehszlovákiai magyar—esetenként, s főleg a kezdet kezdetén: felvidéki — identitástudat alapján álló szemléletet képviselek. E felfogás szerint lehet csak helye ugyanis jelen válogatásban—mindössze néhány példát kiemelve az e kötet által is kínált lehetségesek közül — az ugyan nem Csehszlovákiá­ban élő, s könyveit az első három kivételével másutt megjelentető, ám a csehszlovákiai magyar irodalommal és szellemi élettel a húszas évek végéig külföldről is szoros és élő kapcsolatot fenntartó „kassai polgárnak", Márai Sándornak, a Vozári Dezső moszkvai emigrációban kiadott 1943-as kötetében szereplő versnek, az 1939 után már nem Szlovákiában, hanem Kárpátalján élő Győry Dezső 338

Next

/
Oldalképek
Tartalom