Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Ölvedi László Polyhymnia Köszöntelek a dalnak áradó szavával, amelynek szűkre vert korlátait szétfeszíti a rohanó érzelem, az eleddig lefojtott szűz erők kirobbanó, gátat szakító fergetege. Nem hallod-e, hogy zúg a torlódó sorok között, ablakodon süvöltözve hogyan kopogtat a férfisors pusztító nemeréje? Köszöntelek. A magányosság szikkadt pusztaságain, az epedett forrás tükrében, vadvirágban, a hajnali harmat gyöngyeiben, a délibábban: téged látlak. Már bennem éltél ősi sejtelemként a gyermekkor első, bimbós tavaszán, ha büszke fakardot faragtam magamnak, papírcsákót nyomtam kócos fejemre, s verekedő haraggal kaszaboltam a mérges, szúró bogáncsok hadát. A te biztató arcod mosolygott felém már akkor, régen is, láthatatlanul, s mámoros csókodnak ízét éreztem anyám aggódó, becéző ajakán. Köszöntelek — s tebenned áldom ujjongó himnusszal a Teremtő halhatatlan leheletét, amellyel nővé alkotott, s nemtőnek rendelt a lehanyatló eszmék mellé. Te lobogtasd az ideálok fehér zászlaját, légy jövőt hordozó szentségtartó mocsárba bukó, süllyedő korokon át, mint hajdan, most és minden századokban. 29