Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Üzenet Hiccingából1919-1938

Én nem ma látlak legelőször. Fölbukkansz tündérlátomásként az elsuhant Időnek végtelen vizéből. Száz és ezer alakban tündökölsz: Judith vagy — s rettegnek a Holofernesek; férfiakat szülsz — és a Gracchusok anyjának hívnak te viszed romboló viadalokon által, Jeanne d'Arc, a liliomos lobogót; vagy hűséges hitves, törökverő Rozgonyiné — s tudsz halni is, ha kell, az egri bástyán. Köszöntelek. És állhatatos hittel vallom: te vagy a győzhetetlen élet önmagad. Homlokodon fénylő csillagkoszorú: az anyaság vakító glóriája, mely mosolygó Madonnává varázsol minden asszonyt. Te vagy az oltár, ahol az élet mindörökre folytatódik. A kéklő menny a templomkárpit, s engesztelő, alázatos imádat piros csecsemőajkak orgonálják. Szállhat-e szentebb, kedvesebb imádság az Alkotónak trónusa elé? Köszöntelek. S hiába kavarog a nagy mocsár, a gáncs, a gúny, a vétek fekete ingoványa, melynek iszapos, halált gőzölgő mélyiből elmerült, fetrengő embersorsok sikoltanak átkot és vádat reád. Elestél sokszor, tudom; de ami örök női lényedből elbukott, s beléhullott a tátongó sírgödörbe: a mulandóság halotti leple volt. Magad: örökké győzöl, és akit kisérsz, győzelemre viszed. 30