Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Szenei Molnár: Váltsunk témát!, s témát nem válthatunk. A magyarnak Bocskai most: haza. Amit mondtál, azt én is jól tudom, Csak nem Wackertől, s nem úgy, ahogy ő. Az a békésen vonuló sereg Prágába nem modort tanulni jött — Belgioioso Bocskaira vonult, S védni magát mindenkinek joga. Kepler: Az Istenért!, csendesebben, barátom, Itt a falnak is füle van, tudod! S azt, hogy e fegyveres pörben hol állsz, Megvallani oly nagyon ne siess, Mert nem biztos, hogy jól fogalmazol. Mikor tudományra adtad fejed, Akkor te már választottál hazát, S az a haza nem tűr határokat. S ha azt mondod: Bocskai!, az határ. Szenei Molnár: S ha más nevet mondok, az nem határ? Habár lehet, neked van igazad. Szülőföld és tudás: két pátria, S a kettő között választani kell. S szerencsés, ki úgy választhat, hogy a Számára a kettő egybeesik: Egyikkel a másikat is nyeri. S szerencsétlen az, ki az egyiket Keresni más portáján kénytelen. De ládd, nem volt ez mindig így. Volt idő a mi tájainkon is, Mikor nem tudtuk, mi az a határ. Nemrégen még egy volt Pannónia S a tudás hona, a művelt világ. Az olasz Bonfini Buda dicsét Emelte és Zsámboki Párizsét. S akkor is egy név, a tudós király: Hunyadi Mátyás neve volt hazánk. De Mátyás is előbb volt hadvezér, Előbb szerzett hadat, mint Corvinát. 260