Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Te egy képletet emlitél előbb, A tudásét, így: Eszme-Anyag-Eszme. Az enyém ez: Anyag-Eszme-Anyag. Előbb a lét, aztán a bölcselet, S ez utóbbi megújítja amazt. Kepler: Elég, Molináriusom, elég! Mátyásnak itt neve is árulás, S elméleted is eretnek-gyanús. Felséges urunk engem épp előbb Rótt meg bizonyos új tanok miatt, Mit szólna, hogyha téged hallana? Szenei Molnár: Én itt nem új tanokat hirdetek, Hanem eszmédet gondolom tovább. Te azt mondtad nekem: a Férfiban A teremtés játszódik újra el. Hidd el: lehet Férfi a nemzet is. Tudatához létet: hazát teremt. Ezért tűröm néhány atyámfia Gyalázkodását, hogy „mért hagytam el Hazámat", s „mért élek mások kegyén": Munkámmal a teremtést segítem. Te a Természet könyvét olvasod, Én a tiédet és — Erasmusét S Lipsiusét, Opitzét, Gesnerét, A tudós világ híres könyveit. Sok szép eszmétek szülőföldemen Újra s új anyaggá súlyosodik, Lesz belőlük ház, templom, iskola. Ezért nézem hittel Bocskait is: Hátha népem teremti ott magát! Száz éve nincs másunk, csak tudatunk: Az egykori lét emlékezete. S Férfinak s nemzetnek ez gyötrelem. Kepler: Abban, amit mondasz, van ráció, Bár a bölcselet terminusait Igen sajátosan alkalmazod. 261