Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Dénes György Valamim elveszett Valamim elveszett: reményem egy üvegdarabja. Hol a gyűrű? Be szomorú. Üres a foglalatja. Hol van a szó, anyám szava? A messzeség felitta. Hol van a szó, hol van a szó? Nincs, aki visszahozza. Hol van a nyár? Egy kisfiú játszik az út porában. Hol van a nyár, a régi nyár? Az emlék pitvarában. Hogy hull a lomb, hogy hull a lomb. Oly bánatos az este, fehér rózsákat bont a dér, s a hegyeket megeste. A fák felett, az ég alatt a felhők hogy vonulnak. Az éj sötét, az éj ölén a kunyhók meglapulnak. Elalvóban a lámpa is, oly füstösen kacsingat. Hol van anyám, hol van anyám, aki álomba ringat? Hol van anyám? A szél zizeg, s a mese fölparázslik. Már álmodom, a szívemmel bús tündér keze játszik. Hol van anyám, hol van anyám? Az évek szállnak egyre. Többé már föl sem ébredek, elalszom mindörökre. (1960) Bábi Tibor Keresek valakit Már jóllakott, evett, ivott az ember, mégse boldog; körülvettek és fellázadtak ellenem a dolgok, közém s áhított szeretteim közé odaállnak, kuncognak, ágaskodnak, szemtelenül kiabálnak, böködnek, löknek, rúgnak — szám, szemem, fülem befogják, fáradt eszem használom csak, mint vak koldus a botját, pedig én nem vagyok vak, se koldus, csak eltévedtem a jól megtervezett, mégis oly kusza rengetegben. Tornyok, daruk, traverzek, drótok közt tévelygek egyre, futok, loholok, s már nem gondolok a szerelemre, 146