A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - Táncika

A háború óta először került testközelbe lengyelekkel: akkor a németek elől menekültek, meggyötört hazátlanok. Északról vonultak délnek, hosszú fekete sorban, a sornak nem volt vége; szekerek, szekerek, rozzant, agyonterhelt autók, saroglyákhoz kötött lovak, katonák, összevissza ember-férfi-gyermek rakomány. Menekültek, parasztok kosaras adományai mentették őket éhségtől, hidegtől, ha akkor nincs ez a kicsiny emberi könyörület, csak a faluszéli pléh Krisztushoz bújhattak volna melegedni a lengyelek. Az újságíró akkor találkozott először az emberi együttérzés példájával. — Polka - mondják egyszerre a lányok; közelebb bújnak hozzá. — Tangó... — Polka... — Lengyelország, nagy nemzet, nagy ország — mondja elérzékenyülve. — Lengyelország — utána ismétlik. — Én kisebbségi vagyok, mi kevesen vagyunk - magyarázza körülményesen. — Most ez nem fontos... — Polka... Ebben a táncban nincs egyetlen komor mozdulat sem, ezt el lehet járni az öröm minden ünnepén. Ez a feltámadás tánca. És akkor szép, ha hosszú lépésekkel járják, mintha csak átlépnének valamit, nem aprózzák, hosszú és rövidke, a rövidke a szolgalépés, az elrugaszkodó: a sötétből a világosba. Ez a legnehezebb, a lépések hosszát felvenni, a két lány feszesen tartja maga közt a férfit. Előbb körben táncolnak, aztán csak párban. — Vedd le az álarcot. Apró pillantásokkal olvassák le a férfi vonásait: mindkét leányarc más tükör; Hedviga, engem röviden csak Dulának hívnak. A zene szüneteiben a menekülő lengyelek szekérsorát kezdi nekik magyarázni, szorosabban fogják, s kezük tapogatózó kis mozdulatokkal jött közelebb az űzöttség, s a védekezés ősösztönös mozdulatai. Megborzong a férfi, előbb bezárulnak a pórusok, aztán kinyílnak a leánykezek melege alatt... Talán most keresztezünk egy láthatatlan utat, beszélgetnünk kellene, velük már könnyebb: a hazáról, hazafiságról. Számukra ez egyjelentésű az élettel, ők mindenkinél jobban tudják ezt, az ő életük vereség és feltámadás. Erről lenne jó beszélni velük, nekünk ez nagy kérdésünk, egy kis népcsoport hogyan lehet jó hazafi? Mert 42