A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Álarcok és szerepek

Reggelizett. Majd früstököt készített Annemarie-nak, amit naponta a kihűlt tűzhelyen hagyott. Nagy körültekintéssel levelet írt az asszonynak, illetve: gondosan lemásolta az előző napi szöveget, melyben ez állt: „Jó, hogy megtértél hozzám, már nagyon vártalak, te drága. Már nagyon hiányoztál. Mielőtt pihenésre gondolnál: reggelizzél meg. S etesd meg a kis Annie-t is, te, te, te drága..." — és így tovább, hat teljes oldalon. Családjának nagypolgári hagyományai így csapódtak le benne. Ez az ember — heti hat alkalommal — egy órával korábban ébredt, csakhogy reggelit készítsen az őt elhagyott asszonynak. És az elkövetkező nyolc és fél év megannyi reggelén újra és újra lemásolta az első szabad vasáraapján megfogalmazott szöveget. Nyolc és fél esztendőn át várta az asszonyt... Százkét hónapnyi várakozás után levelet kapott. Annie tudatta vele, hogy Ausztráliában férjhez ment. Reméli, Jan is megházasodott. A férfi készíttetett egy jókora ládát. Abba gyűjötte mindazt, amihez Annemarie-nak köze volt. Autóbuszjegyek, mozijegyek, levelek, utasítások, széljegyzetek, néhány selyemholmi s féltucatnyi drága fülbevaló, karkötő és egyéb csecsebecse tűnt el a láda gyomrában. — Lám, lám, Annie... Mindaz, ami számomra te voltál, most ebbe a jókora ládába kerül... És ezt a jókora ládát most bezárjuk, és itt rostokol majd benne a közös múltunk ítéletnapig... — gondolta cinikusan. — Jó, hogy nem vagy itt, Annie... Amíg együtt voltunk, nem győztem az álláspontjaimon változtatni... És már úgy tűnt fel, mindenminden elherdálódik belőlem... A dolgokon változtathatunk, Annemarie, de teljesen nem adhatjuk fel magunkat, mert olyanok leszünk, mint a vizezett tej... A félhomályban kuncogott. Maga előtt látta az anyja segédletével elhibázott ifjúságát. Majd azt az életszakaszát, amelyben Annemarie Veneris dominált. — Annie... Annie elment... Nemrég még itt ült... — Úgy távozott el, hogy Nodieraek az volt a benyomása: semmit sem tudott meg róla. Csípős ammóniaillatára emlékezett, izzadtságszagára, az arányos szép, szőke testére, amely a kövér Nodiernek páratlan örömöket kínált. Ez az asszony a testi szerelemben mindvégig szinte önmagát múlta felül. A hivatásos sportolók dolgoznak meg ennyire. Ez a számára rejtélyes nő szerelmi virtuozitásával és elszántságával mintha le akart volna gyűrni valamit, valamit, ami iszonyú sebességgel és végzetszerűen közelített feléje... Ám hiába zárta be a ládát. Kulcsát hiába hajította ki az ablakon, mert 388