A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Vajkai Miklós - Álarcok és szerepek

Álarcok és szerepek „Mintha egy elfeledett ajtó nyílna bennünk réveteg lassúsággal, hogy a résen át kibontakozzanak hajlamaink..." Jan Nodiert egykor arra nevelték, hogy minden békesség a rendszeres és kiadós étkezéssel kezdődik. Mihelyt felvették a Közgazdaságtudományi Egyetemre, az édesanyja, Doktor Éva kis edénykéket vásároltatott számára, és arra intette, hogy ne feledkezzen meg a rendszeres táplálkozásról, és csak annyit tanuljon, amennyi még nem okoz fejfájást. Jan Nodier elhízott. Idő előtt megkopaszodott. Pápaszemet viselt. Ám vágya, hogy őt is szeressék, nem tompult el. Őt, akit a nagyvárosban élő ismerősei legfeljebb Langyos Teknőcnek neveztek. Aztán túljutott azon az életszakaszon, amikor még hiányát érezte egy nőnek, jó barátnak, akivel a titkait és gondolatait megoszthatta volna. Harmincöt lett, majd negyven, negyvenöt. Már észre sem vette, hogy egyedül van. Rég felismerte: az egyedüllétnek is van értelme, hiszen azt az élő egészet, aki ő maga, senkivel sem kell megosztania. Nodiert külföldi tanulmányútra küldték, és hazatértekor már-már érdemrenddel felért a jobbján lépdelő ifjú hölgy, akit Annemarie Veneris-nek hívtak. Asszonya huszonhárom éves volt, Nodier úr pedig épp csak betöltötte a negyvenhatodikat. Együttlétük hónapjaiban Jan Nodiert mintha kicserélték volna. Rohant haza a munkából, hogy ételkülönlegességeket készítsen: halat velencei módra, sertéskarajt, amint a pásztoroktól tanulta, vagy indonéziai rizst hagymamártással, melyhez tizenhétféle őrölt húsból gombócokat sütött. Az asszony közben a hintaszékben kötögetett — a drágám... — A drágámnak gint töltött. A következő nyáron leányuk született, akit ugyancsak Annemarie Veneris-nek hívtak. Éspedig Jan kérésére. Majd Annie vonatra szállt, magával vitte a múltját, titkait, gyermekét, mindent, amit igazán sohasem adott át a meglett embernek, feltehetően mert nem akarta átadni, és Nodier... Nodier úr: a felsült szerelmes ettől számítva kutyául érezte magát. Korán kelt. 387