A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - Táncika

ahogy a görögök tették, amfiteátrumokat építettek és hatalmas oszlopcsarnokokat: kisszámú nemzetiség vagyunk, félmilliónyi ember, nemzetnek kevés, a kirakatba rakni meg sok, fejedelmünk nincs, se hadseregünk, nincsen diplomáciánk. A kicsinység érzésével nehéz élni. Morva együttes vonul a színpadra, a lányok harang alakú rakott szoknyában, a fiúk feszes, hímzett nadrágban, lajbiban, pántlikás kis kalapokban: ruháik a kék, piros és fekete színek pompája. Megemelkedve perdülnek a szoknyák, s mást nem is tesznek egész idő alatt — a közönség már az első lépések után tapsol —, gyönyörű lábakon billen a harang, s azonmód fordul is. — A zene kiesik — mondja hadarva a karmester —, vagy inkább elválik a tánctól, figyeled? - Ő a küldöttség harmadik tagja, így jöttek a kisebbségi kultúrközpontból: a karmester, a koreográfus lány, az újságíró és feleségestül a sofőr — az ország nemzetközi folklórfesztiváljára. Közepiben aranytál, ez most az újságíró: először ő fogta fel a környezet nagyságát, minden érzékszervével rátapad a látványra: színek, mozgás, tömeg, zene; beleénekel az együttesek ismerős dallamaiba, kitapsolja a különböző ritmusokat. Elfogja a kaland izgalma, hallotta, hogy a falunyi parkban az igazi dáridó csak ezután következik - kivilágos-kivirradtig. A pihenő azután is csak annyi, míg fehérneműt váltanak és helyet cserélnek a zenekarok. Gondolatban a parkba telepíti ezt a temérdek embert, szeretné, ha már éjfél lenne vagy még annál is több, s táncba állni, de előbb mustrálni, válogatni... A választás öröme és lehetősége, ez itt a legnagyobb kísértés. Mennyi szépség! Mindenkinek nincs párja, nem is lehet. Igaz, a koreográfus lány, ő itt van, de a sokaság az más. Bódulat. A lelátón érezni a frissen kaszált fű illatát, minden összejátszik, az ember és természet ritka összhangja, ebben a jó érzésben születik a csábítás a reménye. — A zene, az igen — mondja izgalommal a karmester —, az erdők meséje. Tiszta. Szinte az erdőben komponálták. És most figyeld: a tánc hozzá van csinálva, rá van ragasztva, a stilizált folklór rákfenéje ez, hallgasd, a zene másfelé hajük, teljesen más irányok... Az újságírót ingerli a karmester, mert gondolatban mindig másutt van, mint ő, és ezért is, mert azonnal magyarázza, amit hall. Minden összhangot szólamokra bont, ütemekre, hangokra, ahányszor hozzám szól, összezavar. Csárdást járnak, hangos tetszéssel fogadja a közönség, felállva tapsol az újságíró, nagy mosollyal néz körbe, mintha ő lenne a csárdásgazda, még 36