A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa

udvarokon a kutyák jóllakva elnyúltak a halmon, amely a fölösleges csontokat és belsőségeket takarta, a kereszt félig készen bonyolult csigasorok láncain nyugodott, a tövéhez odakészített csákányokkal. Ezekkel ásták volna ki hajnalban a gödröt, hogy a keresztet beleállítsák. Akkor az idegen kijött a házából. Kihasználva a katonák figyelmetlenségét, akiknek a ház szemmel tartása volt a feladatuk, és fekete köpenyébe burkolódzva belemerült a csülagtalan éjszakába, a kátránnyal átitatott kerítések hátterébe. A templom mellett, a keresztnél, távol az elfüggönyözött ablakok mögötti vidám élettől, levette köpenyét, amely alatt bőrének meztelensége úgy világított, mint lidércfények a mocsarak szigetein, s olyan természetes mozdulatokkal feküdt fel a láncok tartotta, félig fekvő, durván megmunkált nyers akácfa gerendára, mintha csak álomra készült volt hajtani a fejét. Szinte még ugyanabban a pillanatban a kopár gránitlejtőkről lesikló szél nekirontott a házaknak, az ablakokba dobálta a felkapott homokot, vadul tépázta a csigák köteleit, és akkor, amikor az idegen a kovácsok által patkófeszítésre használt görbe szöggel, és egy, a földön heverő rozsdás, nyeletlen kalapácsfejjel az egymásra fektetett két lábfejét a kereszthez kezdte szögelni, a kiszáradt eperfák egymás után dőltek le a kertben, a réteken, az utcákon, összezúzva a hatalmas törzsük alá kerülő kerítéseket, ólakat, agyonsújtva a kutyákat és az embereket. Az ágak recsegése, a sebesültek fájdalmas hangja elnyomta az idegen lábközépcsontjainak ropogását, amint a rozsdás vas utat tört magának az eleven húsban a kereszt fája felé, hogy odaszögezze az idegen testét mindörökre. A széles, elroncsolt seb pereméről vastag, erős sugárban ömlött a vér, kacskaringós utakon végigfolyt a gyalulatlan fán, majd azon nyomban felivódott a porban. Az idegen, amikor úgy gondolta, hogy a vas kellőképpen belemerült már a fába, kényelmesen kinyújtózott, testét kissé oldalra fordította, hogy elérje a baljába szorított kalapácsfejjel a kereszt ágára simított jobbját, amelyben hegyével a húsa felé a szöget tartotta, és öt-hat erőteljes ütéssel azt is átütötte, majd szabad baljának körmeivel megkapaszkodott a kereszt bal ágán végigfutó repedésben. Hogy nem kiáltott, abban egészen biztos vagyok, mert nem vették őt észre a lámpákkal az udvarra tóduló emberek, akik az eperfák alá szorult társaikat és javaikat mentették, dühösen nekiesve a korhadt, tompán kongó fáknak, és hajnalban a keresztet felállító emberek sem hallhatták hangját, ugyanis a kiásott gödörbe a csigák és a csörlők segítségével beleeresztették a feszületet az idegen vérző testével. Amikor a pirkadat sejtelmes fénye kiduzzadt, és a napsugarak utat törtek a felhők között a földre, elsőként a feszület vérerén csillantak meg, majd az egész 360