A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

akasztott táblát vett elő belső zsebéből, és azt a vadul kapálózó C. nyakába akasztotta. C. hevesen tiltakozott, nyakát és derekát tekergette, amit a bőrkötényes, sasorrú alak vasmarokkal szorított. Az egyik erőteljes rántás után C. ruhája elszakadt, de a lihegés és a sikoly elnyomta a szövet hörgését, B. B. pedig látta az eltépett ingből kibuggyanni C. mellét. Igaz, csak egy pillanatra, mert a tábla, amit sikerült a nyakába akasztaniuk, azonnal eltakarta. Ezután mindketten nekifeszültek C. hátának, aki kifordult, nyilván menekülni akart, de visszarántották, és újra dulakodni kezdtek. így B. B. leolvashatta a táblára írt szöveget, bár az első pillanatban nem értette meg, csak akkor, mikor a bőrkötényes kirúgta a vagonajtót, és kintről hideg szél süvöltött be, zászlóként lengetve C. haját. A két alak újra nekifeszült. C. testének, aki láthatóan lankadt már. Egyre közelebb tuszkolták a nyitott ajtóhoz, amelyen túl, a szerelvény kerekei alatt a koromfekete anyag futott. A vinnyogás ízekre tépte B. B. agyát, mikor az utolsó támasztékot is kiütötték C. alól, és kilökték a lányt a vonatból. B. B. hallani vélte a tompa puffanást, de éppen akkor a mozdony sípja is éleset kurjantott. Szeme előtt C. arca ugrált, a tábla szövegével, amelyet az eleven bőrbe és húsba róttak fel a homlokán, az ajkai fehérségében. B. B. tekintete találkozott a kabátos alakéval, miközben a bőrkötényes az ajtó becsukásával bajlódott. B. B. agyában felkiáltássá riadt a kopasz kérdő tekintete, és villámgyorsan megértette sorsát. Az ablak melletti kapaszkodót markolva megfordult, és rohanni kezdett, de lépteivel szinte egy időben felhangzottak a nehéz bakancstalpak döngései is, és ő is a tábla hurkát érezte a nyakán, miközben teljes erejével bevágta maga mögött az ajtót, melyet hihetetlenül kis idő múlva csörömpölve, nagy hévvel újra kinyitottak. B. B. tüdejében érezte a nehéz naftalinszag fullasztását, és a lehető leggyorsabban igyekezett futni a hosszú folyosókon. Egyetlen porcikája sem hitt abban, hogy megmenekülhet, hogy elkerülhetné C. sorsát, ezért beugrott a ki tudja hányadik kupéba, mikor már úgy érezte, hogy elegendő előnye van a kabátossal szemben. Az ajtót teljes erejéből behúzta, a függönyt is, és izzadó markával görcsösen szorította az ajtó fogantyúját, testét nekifeszítette az ülésnek, izmaival és csontjaival peckelve fel a zárat. A fülkében sötét volt, bár égett a lámpa, de ez csak a furnérmennyezet tenyérnyi darabkáját világította meg. B. B. lazított, és kibámult az ablakon, de önmaga zilált testét látta a folyosó lámpáinak fényében. A kinti sötétséget nem szakította meg csillagszem, az éj B. B. reményeiből hízott. Zajt hallott a folyosóról, feszülten figyelni kezdett, de a kerékzaj meg saját lihegése nagyon zavarta. Kifordította a csuklóját, és óráján 350