A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

látta, hogy a vonatnak most kellene befutni otthona állomására. Csodát várt, de nem hitt benne. Odakintről a folyosóról egyértelműbben hallatszott a motoszkálás. Kupéajtók nyíltak és csukódtak, súlyos léptek hangzottak. Feszülten hallgatózott, ujjait egyre szorosabban fonta rá az ajtó fogantyújára, teste csaknem beleolvadt a szeméttel borított linópadlóba. Visszatartotta lélegzetét, és így számolta a fülkéje felé közeledő lépteket. A vonat alól olyan hangokat hallott, mintha valaki kövér falatra várva a fogait csikorgatta volna, de a fékpofák sikítását nem hallotta, és az ablakra felnézve sem látott fényt, amely állomás közelségét jelezhette volna. Hirtelen arra rezzent össze, hogy a patkolt bakancstalpak tőle alig néhány méterre döngenek, tehát a nagykabátos talán már a szomszédos fülkét vizsgálja át. Testét megfeszítette, mint húrt a hegedűn, és a függönyre felpillantva egy mindent betöltő árnyékot látott, amit a folyosó lámpái vetítettek fülkéje üvegén keresztül a napszítta drapériára. A gnóm az ajtaja előtt állt. Mikor a kabátos megpróbálta kinyitni az ajtót, B. B. minden izmát megfeszítette, fájdalmat okozott önmagának. Az első támadást, igaz, nem volt heves, könnyedén hárítani tudta. A következőbe már sokkal több erőt fektetett az idegen, és feltehetőleg nekifeszült a szomszédos fülke ajtajának, vagy a folyosó ablakának, mert B. B. ajtaja, ha lassan is, de résnyire kinyílt. B. B. ekkor a porcogóiból gyűjtötte össze maradék erejét, és sikerült nagy robajjal bevágnia az ajtót. A kabátos lába lecsúszhatott támasztékáról, mert kintről zuhanás tompa zöreje ütötte meg a fülét. B. B. kicsit lazított, és újra felnézett a függönyre, amelynek ráncain világosan kivehette támadójának deltás körvonalát, vállának szélességét, fejének trapéz alakját. B. B patakzó verítéke szabályos időközönként koppant a padlóra. Váratlanul az álmosság erőt szippantó hálója zuhant rá, és érezte, hogy a következő támadás vállból szakítaná ki a karját, és ízekre törné megfeszülő combcsontját. Az árnyék még mindig ott terpeszkedett B. B. fölött, mintha tulajdonosa kegyetlen furfangon, váratlan cselen törné a fejét, amivel felőrölhetné az ő ellenállását. Elöl a mozdony éleset füttyentett, zakatolása erősebbnek tetszett. A furnérmennyezeten a lámpa továbbra is csak egy keskeny sávot világított meg. B. B. lehunyta szemét, és érezte, hogy valamit mondania kell. Agya lázasan dolgozni kezdett. Rengeteg mindent tartott fontosnak, de képtelen volt kiválasztani a legmegfelelőbbet, amellyel hatni tudott volna a nagykabátosra, akinek árnyéka hajladozni kezdett a függönyön, mintha máris hozzáfogott volna terve megvalósításához. B. B. ekkor C. kidobott testére gondolt, és érezte, hogy róla kellene beszélnie. Hinni kezdett benne, hogy C. lehetne a kapocs, 351