A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

Egy vénséges vén öregasszony sántikált elé, akit eddig még észre sem vett, és egy csorba poharat tett B. B. elé, majd pókhálós üvegből zavaros bort töltött bele. B. B. furcsállotta, hogy az öregek nem kérdezték meg tőle, mit keres itt éjnek idején. Úgy gondolta, hogy legjobb lesz magának feloldania a feszültséget; kérdezés nélkül beszélni kezdett. Megköszörülte torkát, de mire nekifogott volna, az öregember lábvizének csobogása újra megzavarta. Mégis elkezdte a mondókáját. Az öregembert látszólag jobban érdekelte lábának alapos beszappanozása, mint az ő mondókája, sőt az öregasszony is a tűzhely körül tett-vett, időnként fülsértően csörömpölve a lábasok födőivel. B. B. rettenetesen kényelmetlenül érezte magát, mert nem tudta eldönteni, hogy folytassa-e beszámolóját, vagy maradjon inkább csöndben. Beleszagolt a borába, de annak ecetes, savanykás szaga elvette a kedvét attól, hogy megkóstolja. Megbabonázva figyelte az öregembert, aki most lassan beszélni kezdett, időnként felpillantott, és találkozott a tekintetük, de ez egyáltalán nem zavarta mondanivalója lassú, vontatott előadásában. Megfontoltan, mintegy a szavai hatását lesve beszélt, s B. B. csak bólogatni tudott. Az öregasszony közben ételt mert tányérjába, leült B. B. mellé egy kopott, pokróccal leterített lócára, és fogatlan ínyével mélyen tányérja fölé görnyedve, cuppogva rágta, marta az inas húsdarabokat, és alumíniumkanalával meg-megkavarta zsíros főztjét. Az öregember nehézkesen felemelkedett, bal lábát a szappanos vízből kiemelve előrenyújtotta, ügyesen lehalászta a szék karfáján lógó foltozott törülközőt, és tyúkszemes, bőrkeményedéses talpát kezdte törülgetni. Úgy látszott, hogy a beszéd és a törülközés kimerítette, mert mondatait egyre gyakrabban szakította meg asztmás hörgése. B. B. azelőtt sem figyelt oda mondatai összefüggésére, most pedig már csak egy sereg mondattöredékkel találta magát szemben, s ez mérhetetlenül megnehezítette reagálását az öreg szavaira. Az öregasszony csak most szólalt meg először, halk hangját a szájában levő húsdarabok eltorzították, mert továbbra is rendületlenül, konokul evett, bár tányérjából mintha nem fogyott volna az étel. B. B. undorral elfordult tőle, így próbálta megérteni, hogy mit mondhat az öregasszony. Tekintete ekkor végigsiklott a szemközti falon, és az üveges kredencben, az egyik polchoz támasztva, fényképet vett észre: egy parányi feszület mellett C. bámult a semmibe, színpadias beállításban hunyorgott, fényképészműterem fényözönében. Percekig nézte a fényképet, és ezt észrevette az öregember is, elhallgatott, kis idő múlva az öregasszony is, aki befejezte a csámcsogást, és fejét mereven a fénykép irányába tartotta. Mindnyájan a fényképet nézték, mintha oltárkép lett 337