A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

rendben a szeme, mikor megfordulva egy fénypontot vett észre az éjszakában. Lehunyta fájós szemét, de az egészségessel is látta a fényt, s ettől nagyon megrémült, mert a boszorkányok bűbájosságát vélte felfedezni a testrészekkel teli véres kondért. Közelebb lopakodva azonban látta, hogy a fényforrás egészen biztosan nem tábortűz, mert erőssége nem változik, hanem valószínűleg egy ablak négyzetén kiszű­rődő lámpa fénye. B. B. a boldogságtól, és a nem várt szerencsétől megrészegülve kezdett rohanni a fény felé, mint valami esetlen vacsora­vesztő lepke, időnként teljes hosszában elnyúlva az alattomosan megla­puló gödrökben és sír keretekben, de látva, hogy a fény nem fut előle, mint lápok üdérce, megsokszorozódott ereje és akarata. Tenyerét üvegcsere­pek szántották, arcába pókok dobtak hálót, ruhája zöld volt a fűtől, sáros a ragacsos földtől. A fényhez közelebb érve megállapította, hogy egy ház földszinti szobájában világítanak. Örömében egészen az ablak aljáig akart futni, hogy láthassa gyötrelmeinek megszabadító j át, de egy nem túl magas léckerítés megakasztotta. Mint fuldokló a levegőt, szívta magába a fényt, és bentről, nagy örömére, beszélgetés foszlányait vélte kiszűrőd­ni. Egy férfi és egy nő fáradt, öreg hangját hallotta. Átugrott a kerítésen, és a ház ajtajához sietett. Az ablakból kiszűrődő fényből egy kevés a járdára is vetődött, így megállapíthatta, hogy eléggé megviselt állapotban van, bár megpróbáltatásai után azon is csodálkozott, hogy egyáltalán életben maradt. Odaállt a küszöbre, és restelkedve bekopo­gott. Odabent a beszélgetés ugyanolyan álmosító egyhangúsággal folyta­tódott, mint kopogása előtt, így arra következtetett, hogy esetleg nem hallották meg a kopogtatást. Újra bekopogott, ezúttal már erősebben. Szívverése felgyorsult, mert bent a beszélgetés folyt ugyan tovább, de csoszogó léptek közeledését hallotta, ruha súrlódását. Már-már újra ökölbe szorította a kezét, hogy megzörgesse a nehéz, vasalt ajtót, mert számára minden pillanat órák hosszára nyúlt, mikor az ajtó sarkig kitárult. A vakító fényárban először senkit sem látott, és csak másodper­cek múlva tudott kihámozni egy torz árnyékot, amely az ajtólap mellett álló öregember testétől eredt. B. B. nagyon elcsigázottan nézhetett ki, mert az öregember úgy engedte be a szobába, hogy nem kérdezett tőle semmit. A szobában, mikor az ajtó becsapódott háta mögött, látta, hogy egy csúf vénember áll vele szemben, aki szőrös mellkasával a megtévesz­tésig hasonlít a boszorkányok mesteréhez. Az öregember a továbbiakban ügyet sem vetett rá, hanem egy szál bő gatyájában visszacsoszogott a székéhez, majd lábát sziszegve belemártotta a gőzölgő vízbe. Bár B. B.-t nem kínálták hellyel, leroskadt az öregemberrel szemben az asztal mellé. 336

Next

/
Oldalképek
Tartalom