A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

emlékei misztikus erővel csaptak le rá, újult fortéllyal, mintha tüzes vasat forgattak volna sebeiben. B. B. temetőbogárrá zsugorodott, nyüszítve kereste szabadulásának útját. Hörögve, négykézláb mászkált a sírhalmokon a sötétben, képzelt csontokat markolt, hallani vélte a kripták kőfedeleinek tompa hangú elcsúszását, látni vélte a velőkönnyű lelkek suhanását, amint véresen vadásznak a baglyokra meg a denevérekre, és tíz körmével kaparta a földet, arcát nyálkás sárba nyomta, hogy teljesen személytelenné váljon. Gyíkká aljasult, és a hasán csúszva igyekezett a sírhalmok között ösvényeket találni, holott valójában körbe-körbe menekült foszforeszkáló szemű, derengő koponyák elől, átbukdácsolva a rendszertelenül emelt sírhalmokon; fejfáknak ütközött neki, amelyeken sáros ujjai neveket tapintottak, évszámokat, fohászokat. Vakondokként virágcsokrokat dúlt szét az orrával, lába koszorúk vasabroncsába fűződött, mécsesek dermedt faggyúját rágcsálta. Vonítva szimatolt élő emberek után, meghúzódva egy kápolna tömjénszagú fala tövében, miközben egész testét remegtette a hirtelen felszökött láz, szeme előtt mágikus boszorkánytánc vette kezdetét, megnyílt a föld, és ágaskodó erekcióval, kékes fénnyel izzva, vaspatkójával dobogva táncba kezdett egy láncos, hatalmas ördög. Lábai dobogásával a sötétből banyákat meg vajákosokat csalt ki, kik kondért kerítve tüzet raktak, kiásták a legfrissebb hullát, azt fogukkal és körmükkel apró darabokra tépték szét, inas kappanként vízbe hányták az egészet, majd orgiába kezdtek, a kápolna bádogtetején ülő csontváz lókoponyából csiholt dallamára a fűbe szórták ruháikat, és fonnyadt melleiket simogatva sorra felnyársalódtak az ördög előremeredő vesszőjére, ügyet sem vetve arra, hogy B. B. tátott szájjal csodálkozik, s majdnem felkiált, amikor a táncoló, vonagló alakok közt felfedezi C. meztelen testét. Szédülés fogta el, forogni kezdett vele az egész gyülekezet, a kápolna, a tűz összefüggő karikába olvadt, és ő tehetetlenül hempergett, bukfencezett az örökzöld cserjék között, valami iszonyú erő újra és újra elszakította a kereszttől, a kiálló kosárkáktól, amelyekben megkapaszkodott. Teste idegen testeket érzett, és ekkor reménytelenül C. után kapott, de az árnyékként suhant át ujjai között, fogát villantva kacagott, gúnyos átkokat szórt fejére. Bármilyen hihetetlen is, B. B. a pokoli lármán túl világosan, tisztán értette szavait. Ám ekkor egy láthatatlan hullám újra átfordította, és a tűzhely üszkös fahasábjai közé gördült a finom hamuban, amely belement a szemébe, és ő prüszkölve dörzsölgette a szemét, egyre nagyobb kínt okozva önmagának. Nagy nehezen mégis sikerült kikönnyeznie a hamuszemcséket, és bár fájt a lába, megerőltetés nélkül fel tudott állni. Azt hitte, még nincs 335