A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - A képzelet szertartásai

böngészni, csakhogy abból alig láthatsz valami érdemlegest a sötét háttérszínek miatt, amelyek adódhatnak a festékek elváltozásából, vagy a vászon rossz minőségéből, viszont talán egészen jobbra azért nem \ mered fordítani a fejed, nehogy a mögötted ülőknek feltűnjön a helyzethez nem méltó izgága viselkedésed, így kénytelen vagy lehajtani fejed, és tekinteted mereven a keskeny padtámla bibüák és énekeskönyvek borítóitól fényesre koptatott, gondosan megmunkált lapjára szegezni, az intarziás faragványokat tanulmányozva húzod fel a vékony talpú cipőben összefagyott lábad, hogy ne érje a kőpadlót, míg nyilván olyan hálás téma felkutatásán fáradozol, amely tartósan lekötheti figyelmedet és elfeledteti veled a hideg kíméletlen ostromát, de valójában csak akkor könnyebbülhetsz meg, amikor a templomban felgyulladnak a magnéziumlámpák, amelyek erős fényét csak a képek és a szobrok viselik el hunyorgás nélkül, neked is a sarkak sötéten tátongó hasadékába kell bámulnod, míg megszokod a ragyogását, és lassanként kivehetővé válik Tamás apostol képe, aki feltehetően azt a lándzsát tartja a kezében, amelyet Jézus oldalába vágtak, hogy ő sebe hasítékába tétesse Tamás kezét, így annak kételyeit eloszlassa, s bár a képen a lándzsa elég szélesre sikeredett, s bár meglehet, hogy a kép készítője eredetileg is alabárdot akart festeni, ekkor, azt hiszem, váratlanul eltölti bensődet az a megkönnyebbítő tudat, hogy egész biztos hamarosan fel fog kellem állnod, mert eddig nem tapasztalt mozgolódásra leszel figyelmes a halkan morajló főhajóból, és a bennem lakozó démon könnyeket csihol a szemembe, elégtétellel érzem, hogy az áradat túlcsordul szemhéjamon, összetapasztva pilláim szálait, arcom fokozatosan fancsalivá válik, mintha a fájdalom tömény égetése most érte volna el szívemet, de én valójában könnyeim eredetének rejtélyét kutatom lelkemben, gonoszságom csodálatos képességét, ahogy a tabuként kezelt, elvont, manipulált folyamatokat materializálja tények formájában, ráhat nyirokrendszeremre és könnyzacskóimra minden komolyabb alap nélkül, amely természetesen elbűvöl engem, mert nem tudok napirendre térni efölött, hiszen ahogy arra gondoltam, hogy sírnom kellene, máris könnybe lábadt szemem bárminemű megrázkódtatás nélkül, hiszen mindaddig ridegen fontolgattam, és ridegen vettem tudomásul a tényeket, és most, hogy elképzelem szívfacsaró arckifejezésem, azt fontolgatom, hogyan tehetném még megindítóbbá, amivel sajnáltatni tudnám magam, máris láthatatlan csápok szorítását érzem torkomon, küszködnöm kell, nehogy hangosan kitörjön belőlem a zokogás, míg felállók a padból, hogy fogadjam a tanácstalanul rám bámuló emberek részvétének özönét, bensőmben ujjongok transzcen319