A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - A földi

azután feltűnt egy rendőrparancsnok rokona. Megkörnyékezték persze azt is, nem tudták meglágyítani. Nem lehetett kivédeni a tárgyalást: két év és hat hónap, ennyit kaptak fejenként... Én ekkor léptem a képbe. Egy este nagy dérrel-dúrral beállított hozzánk Zsani anyja. Jó szájú seftelő, büfés valahol, fillérenként szedi össze a koronát, s koronánként a százasokat. Szívós természet. „Segítsetek", lihegte ki magából, mint egy színésznő. „A Zsanit börtönre ítélték", s betétkönyvet dobott az asztalra, „százezer van rajta, segítsetek visszacsinálni. Repülővel jöttem, annyira sietős." „Állj", szóltam rá. „Most mi van? A mostani tényállás?" „Most a bíró van. Idős, jó keresztény ember, három hónapra felfüggesztette a végrehajtást: tízezerért. Tenni csak ezt lehet, hogy most ne legyen végrehajtás. Várni kell, ezt tanácsolta. És van még egy orvos, ő is segít, hogy Zsani beteg, és nem mehet sehová... A bíró úr testvérem is lehetne, olyan, húzzuk az időt, ő csak ezt mondja. De én meg azt mondom: visszacsinálni. Eltépni a papírokat, és kész. És ha nem ez lesz, én elájulok. Ha nem sikerül, elájulok." Minden nyavalyára akad orvos, képviselő elvtárs. Itt van e jó keresztény bíró tanácsa: húzzuk az időt. Várni valami nagy ünnepet, állami évfordulót, olyankor az amnesztia... az lehetne a biztos menekülés. Mintha az ördög súgná. A képviselő feszülten hallgat, tudja, a bírói munka területeinek ez a sebhelye: az idő, az idő, s előbb-utóbb ez tudatosul a rabok nagy részében is — úrrá lenni az időn, húzni, húzni az időt... S van, aki ezzel visszaél, az idő törvényével. Kérdőjeleket jegyez füzetébe, s utána: a bajban levők körül megjelennek a segítő képű kufárok, manipulálok, akik az elesett katona lábáról is lehúzzák a bakancsot — ma is így van ez? — Felháborodva elmentem a bíróságra — folytatta a rab —, elmondtam, hogy itt és itt van egy bíró, aki tízezerért elodázza az ítélet végrehajtásának megkezdését. „Vannak bizonyítékai?", kérdezték. „Vagy tanú? Elég egy fikarcnyi bizonylat, anélkül rágalmazás..." Nincsenek, nincsenek, mindig négyszemközt és mindig másutt találkoztak, a legtöbbször autóban, fiskális rafináltsággal. Orránál fogva vezették a hiszékenységet és a tudatlanságot... Semmi sincs, csak egy asszony a betétkönyvével és kiabálásával... Kenték az idő kerekét, forogna másfelé, vártak... Hátha. Ezért fizettek. - S a folytatás? 30