A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

földszintes sarokházban. Harmadszor: voltak, akik a Tessék csengetni! felhívást valóban általános érvényű felszólításnak vélték. Ezek elsősorban a környék serdületlenebb korú sarjaiból kerültek ki, s különösképpen bőven akadtak közöttük olyanok is, akik az olvasás tudományával hadilábon álltak, a csengő gombját pedig csak ágaskodva tudták elérni. De a felszólításnak — Tessék csengetni! — ettől eltekintve, olykor napjában több ízben is, buzgón és lelkiismeretesen eleget tettek. Kislány Bácsi kémlelő kipillantását azonban nem várták meg. — Nyomás, Lali! Már az udvaron csoszog! Szedd a lábad...! A kis sarokház ablakai az Akácfa utcára nyíltak, szám szerint kettő. Az ablakokat belülről csinos, fehér tüllfüggöny védte az utca népének tapintatlan tekintete elől, de a népek amúgy is tudták, hogy a saroktól számított első ablak Kislány Bácsi nappaü és ebédlőszobájára nyílik, a második ablak pedig sohasem nyílik, mert emögött szemérmeskedik Kislány Bácsi hálószobája. Az első számú ablak viszont minden áldott reggel — télen-nyáron egyaránt — pontosan hat óra harminc perctől hét óráig nyitva állt szellőztetés céljából: Kislány Bácsi minden reggel — vasárnap is! — pontosan hét órakor telepedett le szerény reggeüjéhez. Hét óra negyvenöt perckor indult a városházára, a hivatalába. Kislány Bácsi pontos és rendszerető ember és bizonyára ugyanilyen pontos és rendszerető hivatalnok, illetve irattáros volt. Erről tanúskodtak a levélszekrény névtáblájának gondosan cirkalmazott, barátgót betűi is. Tavasztól őszig az első számú ablak pontosan délután négy órától pontosan délután hat óráig ismét nyitva állt: Kislány Bácsi ilyenkor kikönyökölt az ablakon, és nyájas főbólintással, kedves mosollyal üdvözölte az ablaka alatt tovasiető ismerősöket. Olykor egy-egy kivételesen régi ismerősét szavakkal is üdvözölte, sőt elbeszélgetett vele, de a beszélgetés minden alkalommal azonos szöveg és formula szerint hangzott el: — Hazafelé? Hazafelé, szomszédasszony? — illetve: — A városba? A városba, szomszéd úr? Kislány Bácsi ilyenkor pompás, lúdtollal vagy talán tengerifűvel gazdagon kitömött, alul fekete, felül bordó színű bársonypárnán nyugtatta a két könyökét (meleg nyári napokon ingujjban, a többi napokon könnyű, acélkék lüszterkabátban), pontosan öt órakor pedig rágyújtott egy előre odakészített parafa szopókás egyiptomi cigarettára. A hamut sohasem pöccintette ki az ablakon: hamu, eloltott cigarettavég a párna mellé helyezett zománcozott, halványkék hamutartóba került. A párnát Kislány Bácsi bizonyos meghatározott napokon átfordította: a párna ilyenkor alul volt bordó és felül fekete. 293