A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Mács József - Égig érő palatábla

Megáll, pihen, szétnéz. Mintha azon tűnődne, tulajdonképpen miért is vágatott padlásfeljáró nyílást a hombárban? Pedig a válasz nagyon egyszerű. Úgy gondolta még akkor, hogy kell a hely a gabonának. Egy ideig kellett is. Hombárban is, padláson is. A szövetkezet nemcsak pénzzel fizetett, terménnyel is. Bőkezűen jutalmazta a kőművesmunkát. Némelyik esztendőben annyi terménye volt, mint régebben Mórocz Pistának. Aztán mint mindennek, ennek is vége szakadt. Havi fizetésre tértek át. A hombár évről évre üresen maradt. Már csak a padlásfeljáró létra áll benne. Lakószobának nem használható. Kicsi rajta az ablak. Egyébként is, ki használná? Egyedül lakja a nagy házat. Feleségét tíz évvel ezelőtt temette el. Meghalt ötvenegy éves korában. A hajdan szép asszony bőre úgy ráncosodott, mint a pondrós alma héja. S a színe, mint a sárga szilváé. Magának köszönheti korai halálát. Az orvos műtétet ajánlott. A nyakán volt öklömnyi daganat. Olyan keményen ült az ádámcsutkáján, mint földben a szikla. Ha hallgat az orvosra, és elmegy Miskolcra, hagyja megműteni magát, most is él. Úgy volt, hogy megy. Az öccse kísérte volna. O nem mehetett el az üzletből. Jött is a fivére a megbeszélt napon a városból, ahol pénzügyi altiszt volt a magyar világban, s haszontalanul vissza is utazott. Akit kísért volna, a nővére, meggondolta a dolgot. Nem vállalta az utazást és a műtétet. — Nézd — mondta akkor az emberének —, két gyermekünk van. Mi lesz veletek, ha a műtőasztalon maradok? Ez negyvenegyben volt, s aztán még tizenöt évet élt. A bazedovos daganat megtámadta a máját, és végzett vele. Nyújtózkodik, kapaszkodik feljebb, egyre feljebb a létrán az öregember. Testét át- meg átjárja a hőség. Ingén átüt a veríték. Csalódott arcot vág. Nem gondolta, hogy ennyire nehezére esik a kapaszkodás. Ropog a csontja, és már hasogat a fájdalom a hátában, oldalában. Megéri az erőlködés? A végén nem lesz sehol a palatábla. Kidobódott régen. Persze jobb erről a helyszínen meggyőződni. Ez azonban nem megy könnyen. Mint ahogy az élet sem. Az is az értelmes és a fölösleges erőlködésekben telik el. Erőlködő akarás volt az új ház felépítése is. De hozzáfogott, mert azt remélte, hogy majd így otthon tartja valamelyik fiát. Nem marad egyedül öregségére. S mi lett az erőlködés vége? Az égvilágon semmi. Mind a két fia messze repült a fészekből. Az idősebbel sok baja volt. Beíratta gimnáziumba, és aztán cipelte erre-arra, mint macska a kölykét. Három osztályt járt Rimaszombatban, a háborús években, a negyediket meg már nem volt hol járnia, a háborút vesztett ország gyermeke előtt bezárták 250