A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Mács József - Haldoklás
nak ítélt Harasztit, a szülőfaluját, amely húsz évvel később, lám, utánajött. Háztűznézőbe ment Harasztiba a szomszédja helyett is. Nem egyedül, a feleségével. Tetszett a falu fekvése a Sajó egyre szélesedő völgyében, Bánrévétől egy ugrásnyira. Az eladó családi ház még jobban. Régi, tornácos parasztház volt, nemesi kúriára emlékeztetett, az utcára és az udvarra néztek az ablakai, s átellenben volt a Hangya boltja és kocsmája, csak át kellett menni az úton. Az ára sem volt megfizethetetlen. Az egész dologban csupán a költözködés volt kellemetlen. Fogvacogtató hidegben tették meg az utat, és január második felében már ő volt a boltosa és kocsmárosa a visszacsatolt falunak. A ház tágas volt, elöl szoba, hátul szoba, s a konyha méretei majdnem megegyeztek a két szoba alapterületével. Az udvaron is megtalálható volt, ami Ökröshorváton, ami pedig az új állomáshelyet illette, egyik falu olyan, mint a másik, ha különböztek egymástól valamiben, akkor abban, hogy Ökröshorvát református falu volt, Haraszti meg katolikus, hatalmas plébániával s vén, tokás, pocakos öregúrral, akinek fésűre soha nem volt szüksége, zsebkendőre viszont annál inkább, örökké izzadságcsöppek gyöngyöztek a homlokán, melyek az idő lassú múlását jelezve, le-leperdültek az arcára. Volt alkalma megfigyelni, mert megint papban kellett tisztelnie az új főnökét, a fogyasztási szövetkezet elnökét. Abban is különbözött Haraszti Ökröshorváttól, hogy nem volt jegyzője, és már tanítója sem, elvitték a háborúba, ott is veszett a Don-kanyarnál, a megözvegyült tanítóné kínlódott a gyerekekkel, jobban mondva, csak felvigyázott rájuk, mert a plébános úr pallérozta őket, csakúgy, mint az ő Lillájukat és Klárikájukat, bár Lilla már Miskolcra készült a polgári iskolába. A plébános úr a rossz nyelvek szerint nemcsak a gyerekekkel foglalkozott, hanem a tanítóné asszonnyal is. Persze neki kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a plébános úr és a tanítóné asszony viszonyával törődjön. Az emberekkel kellett megismerkednie, az pedig nem ment egyik napról a másikra. Sokáig fárasztotta a lábát a pult mögött és a söntésben, míg az új arcok és nevek belevésődtek az emlékezetébe. Hitelkönyve itt is volt, a kocsmárosnak és a boltosnak az bibliája. Nappal beleír, esténként meg beleolvas, hányadán is áll az adósaival. Ökröshorvátról Ózdra járt áruért, Harasztit viszont már a tornaijai Hangya raktár látta el portékával, igaz, szűkösen, mert aggasztóan hosszúra nyúlt a hiánycikkek listája. Már a legalapvetőbb élelmiszereket is adagolnia kellett, hogy mindenkinek mindenből jusson egy kevés, szerencsére senkinek nem fordult meg a fejében, hogy az ökröshorváti paphoz hasonlóan egyszerre nagy mennyiségű áru felvásárlására gondoljon. 232
