A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - A dolgok mellett

újonnan elkészült templom kifestését, és ez bizony a papok haragjával járhat. Érdekelni kezdett a dolog. Szerettem volna megtudni, mi történt, és ezért elhatároztam, hogy kérdezősködni fogok. Mivel a nővérem a továbbiakban sem bizonyult közlékenynek, a szomszédoknál próbáltam szerencsét. Az utcánkban lakó kövér asszony, akitől a pékárut vettük, felcsillanó szemmel kapott az alkalmon, és elmondta, amit szerinte mindenki tud a városban, hogy a festőt egy nagyon gazdag, ám férjezett nő iránti reménytelen szerelem súlya nyomja. A nő nevét sajnos nem tudta, de nekem ennyi is elég volt. Úgy gondoltam, most, hogy már tudom a történet végét, elég lesz kérdezősködve lassan visszafelé haladnom az időben, és lassacskán összeállíthatom az egész történetet. Este látogatóink voltak, és ki is használtam a lehetőséget, hogy elmondjam a hallottakat. Kíváncsian vártam, ki mit szól hozzá, ám csalódnom kellett. Egyesek szerint másként áll a dolog, mások meg szóra sem méltatták az ügyet. Lefekvéskor az öcsémre gondoltam, aki nagyon hamar elhagyott bennünket, és az alatt a rövid idő alatt is rengeteget hazudott. Szinte folyamatosan szőtte a hazugságait, a malomkerék fogaskerekei kapcsolódnak egymásba akkora pontossággal, miként az ő hazugságai. Teljes, külön világot hazudott össze magának, és a pontossága mellett is csak abban lehetett biztos az ember, hogy az, amit elmond, az nem ott, nem azzal és nem úgy történt, ahogyan elmondta. Egészen addig ment ez így, míg az öcsém el nem tűnt egy szép napon. Egyesek szerint elrabolták, mások látták tengerre szállni, de bizonyítani senki sem tudott semmit. Abban a helyzetben, amikor látnom kellett, mint nőnek túl rajtam a különböző nézetek, és miként rajzolnak ki egy homályos, megbízhatatlan képet a festőről, nagyon szerettem volna, ha ott lenne mellettem az öcsém és segítene megfejteni a rejtélyt, mert bár fiatalabb volt, mint én, el kellett ismernem, hogy értelmesebb. Reggel aztán eszembe is jutott valami, és nem fért hozzá kétség, hogy az öcsém keze van a dologban. Megkértem a nővéremet, mentsen ki a sógoromnál, és nyakamba vettem a várost. Rövid kérdezősködés után meg is találtam a házat, amelyet kerestem. A festő kissé meglepődve nyitott ajtót, látszott, hogy nem szokott ilyen fiatal megrendelőkhöz. Megnyerő külsejű, kellemes modorú férfi volt, ám minden rábeszélőképességemet latba kellett vetnem, hogy beengedjen, és meghallgasson. Végül is betessékelt a műtermébe, amelyben a falak mellett befelé fordított festmények sorakoztak. 214