A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - Új novella

amely valószínűleg Darwint is végigkísérte a Beagle fedélzetén, és amely az individuális eltérések kauzális elvein túli területekre mutat. És bár ebben az esetben szó sem lehet tudatosságról, én is, mint bárki más, aki nem szakértője a kérdésnek, kikerekítettem volna egy logikusnak tűnő választ a természetes kiválasztódásról, és valószínűleg ugyanezzel a hanyag, begyakorolt és hamis eleganciával válaszoltam volna meg a keleti emberek ferdeszeműségét, vagy mondjuk, elsorvadt farokcsontjaink történetét. (Ahelyett, hogy a szakemberekre hagynám a dolgot, és hasznosabb témáról kezdenék el csevegni.) Később aztán, miután végiggondoltam a lehetőségeimet, éreztem, hogy megvan az Új novella „főszereplője". (Ezt a megnevezést természetesen csak ideiglenesen használom.) Mivel Einstein állítása, miszerint: „Ha túllépünk az érzéki benyomások hatására keletkezett emlékképek sorozatán, és megtaláljuk azt a bizonyos rendező-visszatérő elemet, amely természetesen közölhető is, akkor gondolkozunk," — nem mondott ellent az elképzeléseimnek, sőt egyfajta aktualitást kölcsönzött a csukafejen és légcsövön túl terjedő gondolatnak, mi sem tűnt természetesebbnek, mint hogy novellát írjak belőle! Ahhoz azonban, hogy elkezdjem a novellát, amely, mint említettem, teljesen új kellett, hogy legyen, elengedhetetlennek tetszett bizonyos „hagyományos" elemek felhasználása is, amelyek még biztosították volna a novella látszatát. Tény, hogy ennél a halvány érzésnél, amelyben annyi határozottság volt, mint egy félig meghallgatott vicc csattanó előtti pillanatában, szükség volt egy átgondolt, az olvasó számára megelőlegezett célra, vagyis történetre, amely tulajdonképpen hasonló feladatot lát el, mint a vicc, amennyiben a köröttünk lebegő megfoghatatlan illatú definíciókat nyilvánvalóvá teszi. Érzett, ám az egyén számára eddig meg nem fogalmazott fogalmakról van szó, amelyeket azzal a csendes, elgondolkodó döbbenettel veszünk tudomásul, amellyel egy újabb tulajdonságunkra hívják fel a figyelmünket. így történt, hogy kiragadtam emberemet az időből, éppen abban a pillanatban, amelyben az: „Én ilyen fuvolázó békeidőben (nem is tudok egyébbel szórakozni), minthogy a napon nézem árnyamat" idézeten rágódik, és bíztam abban, hogy jól választottam, hiszen annak ellenére, hogy a férfi nem lehetett a történet főszereplője, a saját szerepével meg kellett birkóznia! Kopott ruházata bizonyította megfontoltságát és pedellusi hivatását, míg esti egyetemi végzettsége azt a szemlélődő, nyugodt személyiséget, amellyel a közelítő iskolaigazgatót, a felettesét várta. Tisztában volt ugyanis bizonyos tények megfogalmazásának 210