A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - A pillanat keresztmetszete

a jövőbeni cselekvések potenciális hordozója is"... rám szólnak, hogy nem illik társaságban olvasni. Pár percig arról beszélünk, mit illik és mit nem, társaságban és egyedül. A szőke nő egy jóképű férfival szórakozik egy fotelban. Vajon eszébe jutott-e ma, hogy valamikor együtt volt vele? ...úgy nyitom ki az ajtót, hogy a pongyola szétnyíljon rajtam, látni engedje meztelen testemet. Vigyorog, és szinte érzem, hogy eláll a lélegzete. A melleimet nézi, és rögtön a combjaim közé akar nyúlni, de visszalépek. Tisztességes nő vagyok, még megláthat valaki a folyosóról... Kedves fiú... kedves, ahogyan simogat, ahogyan a japán nőkről beszél, akik gésagolyócskákkal elégítik ki magukat, és ahogyan azt a perverz nőt emlegeti, akivel zsidótemetőben, uszodában, erkélyen és kaszárnyák mellett szeretkezett. Egészen más, mint az a tegnapi... hm... te kedves... Kérdeznek tőlem valamit, felkapom a fejem, mosolygok, és megnyugszom. Nem a würzburgi iskoláról beszélgetnek, még csak nem is az emberek ama készségéről és képességéről, amellyel képes egyedül is felismerni és gyógyítani testi és lelki bajait, hanem a borotválkozásról. Ki használ kettős zsilettet, és ki igazi borotvát. A Nagy Sándor-i levél aggálya lengi körül ezt az egész életformát. Úgy érzem, ideje lesz hazamenni. Visszateszem az eddig kezemben szorongatott könyvet, igen, a pillanat keresztmetszete, és elbúcsúzik... A szőke nő és a társa már eltűnt. Állítólag az emeleten nézik a gyerekszobát, nem kell zavarni őket. Jó. Véget ért a temetés. De hogyan ér véget a történet? Talán a rengeteg ismeretet magában foglaló pillanat és a több száz izom egymáshoz való viszonyát jelentő mozdulat hasonlatával, amelyeknek értelmet adhatnék a közép-európai igényeket kielégítendő? Vagy ez a pillanat az örök tanácstalanság erejével nehezedjen rám a hazafelé vezető úton, nem látva átmenetét az etikumba? Esetleg próbáljam meg nyomon követni... de vajon hol kezdődik és hol végződik egy pillanat... hiszen minden bennem van: világítótornyok, öngyilkos osztálytárs, szőke nő... tengerparti álom, szívtelen komputer, tömegpszichózis... gésagolyocskák, Aszpászia, szappanbuborékokra festett keresztek... Nem, nem, ez lehetetlen... De hát akkor nyilvánvaló, hogy a pillanat, az én vagyok... 208