A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Hogya György - A pillanat keresztmetszete

túl jó. Tagorét a jezsuiták a rózsa bódító illatához hasonlították, megpróbálva megóvni Európát ettől a veszélyes bódulattól... mint látszik, kevés sikerrel... a bódítás mégiscsak elterjedt Európában... szegény Tagore... mindenesetre a beszéd nyomán teljesen új értelmezést nyernek a dolgok, annak ellenére, hogy nem sok újat mond... csak tovább feszíti a tragédiában amúgy is ott lévő komikumot. A sűrűsödő felhőket bámulom, nem tehetek mást. Olyan ez a temetés, mint egy elkerülhetetlen baráti kézfogás. A hatalmas izzadt tenyér puhán tapad rám, és érzem, hogy az ekkrinmirigyek váladéka lassan a tenyerembe szívódik, mintha szivacsból lennék... igen, az egész testem egy nagy szivacs, amelynek apró pórusain beszivárog a tömeg... ...Élvezem a helyzetet. Önmagamat, ahogyan növekszem, erősödöm, terjeszkedem... az erőt, amellyel az idegenek, be nem avatottak pillantásait vonzom, a hangulatot, a komolyságot és a fegyelmet, amelyet magamra erőszakolok, a képességet, amellyel állandóan változtatni tudom alakomat, ahogyan szétterülök a halottasház körül a temetőben, ahogyan bepréselem magam a sírok közötti kis utakba, majd újra szétoszlok a frissen kiásott sír körül... és élvezem a mindentudásomat, mert nekem nem kell találgatnom, én mindent tudok... tudom, mibe kerül a temetés, tudom, mit isznak a sírásók, tudom, miért halt meg szegény fiú, előre látom a harisnyákon felszaladó szemeket, ismerem az egyetlen öltönyök titkát, és tudom, hogy mindjárt elkap egy futó zápor, mert éppen Medárd napja van. És ismerem és élvezem a törvényt, melynek létezésemet köszönhetem. A legfontosabbat, amely időtlen idők óta összekapcsolja az embereket a halállal anélkül, hogy akár egyetlen nagy könyvben is meg lenne írva, és mégis itt van, megalkotva engem, engem, engem... Mert ez így van rendjén. Nem az ivászat miatt jöttünk össze, hanem mint volt osztálytársak, ismerősök. Egy kis csevelyre. Én már majdnem bepisiltem, hallom kissé szégyenlős szopránban, és a magas szőke nő csinos farát riszálva elindul, hogy megkeresse a WC-t. A házigazda tölt, bátortalan mosolyok tünedeznek elő, ez eső utáni júniusi nap barátságos reklámszínekkel festi meg a szobát. Nyakig ülök a giccsben. Visszatér a szőke nő, mosolyog. Véletlenül tudom, hogy futó viszonya volt azzal, akit alig egy órája... A minden igényt kielégítő könyvespolchoz lépek. Egy pszichológiai enciklopédia kerül a kezembe, találomra nyitom ki, az 56. oldalon dőlt betűs sorokra esik pillantásom: „az adott pillanat keresztmetszetében az egyén viselkedése tükrözi a múlt felhalmozott tapasztalatait, és egyben 207