A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Szemérmes beszámoló egy álom középéről

voltam az, akinek a személyazonosságát tisztázni kellett. A bűnbeesés, gondoltam. Mindenkinek fizetnie kell, kivétel nincs. Amikor húsz perc múlva visszajött a fiatalember, már félelem nélkül mondhattam: — Senkinek a neve nem jut eszembe, aki igazolhatná, hogy ki vagyok. A fiatalember felkészülten fogadta válaszomat. — Úgy gondolja, hogy akkor ön lesz az utolsó láncszem? — Nem vállalhatom a felelősséget. Bár ők sem ártatlanok. Senki sem ártatlan. — Hát persze — gúnyolódott a fiatalember. — Ez a gondolat itt mindenkinek megfordul a fejében. De a remény előbb-utóbb mindenkinek megtöri a makacsságát. A remény nagy úr. A legnagyobb úr... Persze ön tudja, hogy ez is csak álom. Majd intett, hogy kövessem. Nem kérdezősködtem, mert nem érdekelt, hogy hová megyünk. Tudtuk úgyis mind a ketten. Az ajtóban előreengedett, hiszen szabad ember voltam. Sötét folyosóra jutottunk ki, s én vártam, hogy kialvatlanságtól égő szememet lecsukja az álom, s egy láthatatlan kéz mély, fekete szakadékba taszítson. A távolból még hallottam a fiatalember utolsó szavait: — Igaz, olyan álom, amelyből nincs ébredés. 165