A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Szemérmes beszámoló egy álom középéről

a helyiségben, amely sokkal kisebb volt a fogadószobánál, egyedül hagytak néhány percre. Aztán egy másik ajtón, amely a jó ég tudja, hová vezetett, bizonyára egy még kisebb szobába, belépett egy fiatalember, kezében a levelemmel. Leültetett, és azt mondta: — Nem gondolja, hogy elkésett egy kicsit? — Elnézést — feleltem. — Egész éjszaka úton voltam. Az utazás elfárasztott, kénytelen voltam néhány órára ledőlni a szállodában. A fiatalember nem volt rosszindulatú, sem rideg, lelketlen bürokrata, mert egyszer csak elnevette magát. — De hát mért éppen ma jött el hozzánk? — Mert a mai napra idéztek be - mondtam. — A mai napra?... Na, jöjjön velem — mondta a fiatalember szelíden. Átmentünk egy másik helyiségbe, ahol egy másik fiatalember fogadott, nem kevésbé tanácstalanul. — Már régen jelentkeznie kellett volna — bosszankodott. — De a levélben... Félbeszakított. — Hagyjuk! — mondta mérgesen. — Adja ide a személyazonossági igazolványát. Kabátom belső zsebéből elővettem a kis piros igazolványt, és a kezébe nyomtam. A fiatalember előre-hátra lapozott benne, akár valami noteszban, amely nemcsak a személyi adataimat tartalmazza, hanem életem minden fontos eseményéről tájékoztatja néhány tömör, eligazító sorban. Arcán olyan kifejezés jelent meg, mintha egy adoma jutott volna az eszébe, s most azon töprengene, elmondja-e nekem is, vagy mégis tartsa meg inkább magának. A hivatalnoki szigor kellemetlen hangsúlyait mellőzve, szinte jóindulatúan közölte velem a lesújtó hírt: — Ez az igazolvány lejárt. A sok akadékoskodás ingerültté tett. — Lehetetlen — mondtam. — A személyazonossági igazolványom 1989-ben jár le. Véletlenül tudom. Határozottságom a fiatalembert nem rendítette meg. — Jól tudja... Az ön személyazonossági igazolványa 1989-ben járt le. Három évvel ezelőtt. Ennyi elég is volt, hogy kiüssön a ringből. Hogyan? — kérdeztem volna, hogy van ez? De a legkevesebb, hogy megnémultam. A fiatalember kihasználhatta volna megdöbbenésemet, s a hatóság számonkérő modorában folytathatta volna beszélgetésünket. Nem ezt tette. Talán őt is 163