A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Isziná, iduká

roppant előnytelen volt minden szempontból, ha a vele egykorú kölykök hétköznapi dolgait vesszük számításba. Nem csupán a fára mászás tudományára utalva, de egyéb csetepaték gyakoriságára is. De Tibi, miként édesanyja is, derűs, jókedélyű természet lévén, testalkatából származó hátrányait nemigen vette komolyan, vagyis képes volt gyorsan és fájdalommentesen alkalmazkodni az új otthon szabta körülményekhez. Mivel szülei mindketten jól beszélték a magyar nyelvet — meglehet, egyebek között ez is nyomott valamit a latban kinevezésükkor —, Tibire is ráragadt valami, majd az utcán, a csavargó gyerekhad körében e tudását a mindennapi kényszer gyorsan gyarapította. Olyannyira, hogy szigorú és pedáns édesapja kénytelen volt néhányszor megfenyíteni őt néhány utcán felszedett szabadosabb kifejezésért, amelyet csak úgy, mintegy mellékesen szőtt új élményeiről szóló beszámolóinak szövetébe. Szeptember közeledtével az üres tantermeket úgy-ahogy bebútorozták, valahonnan kiselejtezett iskolapadokat, dobogót, asztalt és iskolatáblát is hoztak. Augusztus utolsó napjaiban aztán a kisbíró kidobolta, hogy szeptember elsején minden iskoláskorú gyermek köteles megjelenni az iskolában. Az udvaron összegyülekezett sereg — néhány kíváncsi szülő és a gyermekek - különös érzésekkel várták az új igazgató megjelenését. Rovny igazgató úr nyolc óra után pár perccel lépett az egybegyűltek elé, feszesen és komolyan a komisszár kíséretében. Megszemlélte majdani tanítványainak összesereglett hadát, s rövid ünnepi beszédet mondott szlovák nyelven, amiből természetesen a hallgatók egyetlen szót sem értettek. A beszéd utáni dermedt csend nyomasztóan hatott Rovny igazgató úr kedélyére, amely pedig a beszéd előtt emelkedettnek volt mondható, hiszen a komisszárral lefolytatott eszmecsere egyenesen a nagyság érzetét és a hatalom erejét sugallta. Ám akkor olyan kicsiség eszébe se jutott, hogy a nyelv, mint a megértés akadálya, természetes gátakat emelhet szándékai elébe. A szavait követő súlyos némaság mélységesen megrendítette, s egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy mindezt magyar nyelven is elmondhatta volna, ha a felsőbbség rendelkezései nem esnek rá kötelező érvénnyel. S végül is — futott át rajta a gondolat — nem az én gondom eldönteni, mi legyen a sorsa azoknak, akik itt velem szemben állva hallgatnak; neki, Rovny Rudolfnak az a feladata, hogy ebben az iskolában egyetlen akaratként teljesüljön ki az állam és az egyház rendje és szándéka a nevelésben. Az ítélet nem az ő dolga; ami a nagy egészből reá hárul, az a jövő alapjainak letétele: egy nép, egy nyelv. Mert béke csak így lehet, mert a béke csak így valósulhat meg ezen a tájon. A gyermeksereget hosszas huzavona után sikerült korcsoportonként 152