Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

A VÁDLOTT MEGSZÓLAL

„Die Weltgeschichte hat immer die Menschen und Völker zum Tode verurteilt, denen die Wahrheit wichtiger ist als Taten, und Gerechtigkeit wesentlicher als Macht." A fasizmusban a Raubtiermoral éli teljes diadalát: a létharc-elméletnek az az egyoldalú gyakorlata. Kropotkin ezt a létharc-demagógiát régen ízeire bontotta: „A létért való harc kölcsönös segítség és egymás ellen folytatott harc. Ez a természet törvénye, de a fajok fejlődése folyamán a törvény első része összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a másik része." A fasizmus mint szétválasztó erő ezt az első fontosabb és embert kiteljesítő törvényt nem akceptálhatja, számára csak animális tények és ököleredmények léteznek, melyeket erkölcsi és szellemi meggondolások nem gátolhatnak, de nem is szentesítenek. A fasizmus valóságfertőzése fegyveres legyőzetésével nem ért véget. A ma embere annyira elvesztette erkölcsi súlypontját, tájékozódási képességét, hogy csak barbár mankókkal, hatalmi szuggesztiókkal és sovén parolákkal lehet alátámasztani, hogy hinni, látni, szólni, akarni, tenni, élni tudjon. Az eredmény ennek megfelelően: erkölcsi nihilizmus. Ma erkölcsi vákuumban élünk, melyet stílszerűen csak az atombomba valósága tölthet ki. A nihilizmus ténye kétségtelen és cáfolhatatlan. Az atombomba valósága a legteljesebb irrealitás: a létbizonytalanság maximuma és permanenciája. Ki mer, ki tud valóságról beszélni az atombomba árnyékában? A fasizmus háborúja kivédhetetlenül ért el az atombomba szörnyű irrealitásához. A sztálingrádi ostrom idején és földjén írta egy német haditudósító: „Kein Wert gilt mehr in dieser Welt, kein Sinn menschlicher Ordnung ist mehr zwischen den Dingen . . . einsam und beziehungslos liegen sie da." A fasizmus legsajátosabb megnyilatkozása mást nem eredményezhet, önmagát vetíti teljes pontossággal: a háború valóságnihilizmusát. Csak a hatalmi totalitás embertelen 427