Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

A VÁDLOTT MEGSZÓLAL

hatalmába az embereket", és voltak, akik a farkasokkal való együtt üvöltés módszerét ajánlották, mert ,,ha megértjük az új idők harsogó dalait. . . akkor egyszersmind megjavíthatjuk helyzetünk és sorsunkat is" (Mezei Gábor, Új Hírek 1938 karácsony). De a vox humana gyorsan eszmélt és azonnal reagált: „virulens nacionalizmusokkal" szemben virulens emberséget hozott, mely nagyobb és tökéletesebb forradalomra konzerválja az embert, töretlen emberségét, az egyetlen erőt, mely hatálytalanítani tudja Hitler új rendjét. Csendes, de szívós non possumus szállt itt harcba a Leviatánnal, Peéry Rezső 1940-ben megjelent kis könyve — Perem-magyarok az idő sodrában — rögzíti a leghívebben a helyzetet: „Akik itt maradtunk, igyekszünk figyelői, tanúi lenni mindannak, ami körülöttünk történik . . . keresve a tanulságot, a moralitét, amelyben hinni végül is kénytelen minden többé-kevésbé értelmes lény. . . a csendes és méltó megmaradás lett ismét feladatunkká .. . Nem mennyiség vagyunk, de minőség, nem vér, hanem lélek, nem hódító szándék, hanem a maradandóság hallgatag éber tudata." Minden egyes szó, egyszerű közvetlenségében és hatásában — forradalmi értelmű. Pedig halk húrok rezdülnek csupán. De az emberhez méltó felelet a fasizmus sebezhetetlennek vélt dinamizmusával szemben pörölycsapásként hat. Nyílt szembehelyezkedés ez a hitlerizmus hatalmi totalitásával: „Nem az erősek, de a gyöngék és hősi magányosok a mi rokonaink." Micsoda irreális szolidaritás és mégis veszélyes, mert „időn kívül és eseményeken kívül az európai folytonosság törvényeit betűzzük". Az európai törvény: a szabadság. És ez a törvény kiveti magából a terrort, a diktatúrát, az egypártrendszert, a fasizmusnak ezt a létalapját. Mussolini megbukik, és a Magyar Hírlapban megjelenik Szalatnai Rezső egész Szlovákiát felkavaró nagy cikke: A nemzet nem azonos ŕ 1943. VIII. 1.) „A háború még nem ért véget, de véget ért egy rendszer, mely a háborúval szorosan összefüggött. .. Nemzet, a nemzet lázadt fel a párt ellen. Kiderült, 397