Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - IV. A kritika árnyékában

becsületsértő, hitelrontó és rágalmazó, a végén bűnbak lett. Ha kinyitotta a száját: a kádihoz szaladtak, ha pedig befogta, akkor újra csak nekik állt feljebb, megint csak ők voltak az ártatlanok. A kritikus: a legenda, akit úgy kell idézni és reklamálni, hogy valóság ne válhasson belőle. Legendák nincsenek, csak valóság van. Aki a legendát akarja valósággá erősíteni, az nem akarja a változást. A legenda konzervál, a kritikus változtat. A jelent a jövő útjára terelni: ez a feladata. Hogy ez be ne következzen, hogy a kérődzés örök maradhasson: a legendát kell erősíteni. A legenda valósága: a kritikus kinullázása, ignorálása. Az önelégültség atmoszféráját idegen erő ne zavarja. A kritikus mint bűnbak tájainkon tehát nem újdonság. Mindig bűnbak volt és mindig az is marad. Minden irodalomnak olyan a kritikája, amilyet megérdemel. Turczel Lajos a vita során — helyesen — arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a kritika szüli az irodalmat, hanem az irodalom a kritikát. Az adekváció itt pontos tükörképet ad. A bűnbakszükséglet azonban a bűn jelenvalóságát bizonyítja. A kritikának bűnbakká avatása: az áthárítás — a magam bajának, hibájának, vétkének, tévedésének másba való vetítésének — tipikus példája. Ahol a kritika tényét, jelenvoltát nem lehet letagadni, ott bűnben kell elmarasztalni, ahol hallgat, ott a reklamáció: örök. Ha a kritika tagadásba vétetik, akkor negatívummá sugalmazzák; amikor azonban ezt a negatívumban elmarasztalt kritikát — egy füst alatt — még reklamáció tárgyává is avatják, akkor ezt a fából vaskarikát ugyan minek nevezzük?! A játék ezen a ponton veszélyessé kezd válni, mert ha a kritika tényét, a kritikus valóságát, jelenlétét tagadjuk, akkor ezzel megszakítjuk e funkció folyamatosságát, jogosultságát és jövőjét: a kritikai utánpótlást. Aki itt és ilyen körülmények között kritikus akar lenni, dudás módjára „pokolra kell annak menni". Bolond lenne, ha megtenné és vállalná. Kiért, miért? A kritikai utánpótlás kérdése ezeken a kérdőjeleken már szinte eleve eldőlt. A tagadásba vett kritikának nincs, nem lehet utánpótlása! Turczel az utánpótlásról szólva, nemhiába hangoztatja az így adódó szubjektív tényezőt: ,,úgy látszik tartanak — 364