Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
ANTISEMATIZMUS - II. Csizma az asztalon
tézésre, a tabula rasára! A potsdami egyezmény csak a németek kitelepítéséről tudott; a sztálinizmus kezdeményezte magyar „bűnhődés" ráadás volt, s így házi ügy lett, belügy: kinek mi köze hozzá?! Nyomatékosan le kell szögezni: a spiritus rector messze volt, a távolból — rólunk, de nélkülünk — intéződött el egy fasisztának éppen nem mondható kisebbség sorsa, melyet — mint fentebb olvashattuk — a németek ugyanúgy akartak kisemmizni. És ez nálunk nem válhatott a kommunizmus előnyére. Ezen nem lehet és nem szabad csodálkozni. Régen, az első republikában azt írtuk és mondottuk: a kisebbségi kérdés a demokrácia próbája. És ez a polgári demokrácia — noha a magyar kisebbségi kérdés viszonylagosan itt oldódott meg a legtűrhetőbben — a próbát nem állotta ki hibátlanul. A kisebbségi magyarság a szocializmus demokráciájától természetszerűen többet várt, azt, amit nem kaphatott meg egy polgári demokráciától: az egyenjogúságot, a hiánytalanságot. 1929-ben a polgári demokráciával szemben írtuk le ezt a mondatot: ,,A kisebbségvédelem elsősorban szociális munka; ami determinálja, az tisztára szociális helyzete; amiből világosan következik, hogy csak az általános szociális megoldás küszöböli ki ezt a részjelentkezést is." A Sarló 1931-es kongresszusán Julius Fučík sem tudta és mondta másképp: „Tudniuk kell, hogy az Önök oldalán, a magyar munkások és parasztok oldalán ott állanak a cseh munkások és dolgozó parasztok is. Önök ismerik a cseh csendőröket és végrehajtókat, az elnyomásnak emez eszközéit. Nos, szükséges, hogy megismerkedjenek azokkal is, akik szövetségesei Önöknek, akik tudják, hogy kötelességük Önökkel együtt küzdeni.. . Önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az Önök felszabadulásának a napja jelenti számunkra is a szabadság napját." A szabadság napja aztán kissé másképp derült ránk! Tegnapi szószólónk — F učík — sem élt már: a közös ellenség, a német fasizmus ölte meg. És mi, egyszerre csak e Fučíkgyilkos ellenség szövetségeseiként, bűntársaiként döbbentünk önmagunkra: bűnhődtünk soha el nem követett tettekért, sose tudott vétkekért. Vádlottak lettünk per, tárgyalás, meghallgatás, védelem és mukkanás nélkül. És amikor 1946-ban A vádlott megszólalt, hiába kért kihallgatást, meghallgatást. Nyolcvan gépelt oldalas segélykérő 349