Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - II. Csizma az asztalon

A szlovákiai magyarság helyzetét irodalma méri és rögzíti. Csalhatatlan műszer: minden leolvasható róla. Volt idő, amikor e műszer a nullaponton állott. Nem működött: használaton kívül volt helyezve. Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett. Nem volt sem szólás-, sem írásszabadságunk. Minden korszakra, változásra az első szó, az első ütem — és sokszor az első ütés — a jellemző és a döntő. Harmadvirágzásunkat egy ma már hihetetlennek tűnő, semmivel sem indokolható négyéves cezúra, kényszerszünet előzte meg. Születési nyomokat — a kezdet jellegzetességeit — végleg eltüntetni nem lehet. Nagy fegyelem és akarat kell, hogy a káros, kóros múltjelenségek felszívódjanak. 1945-öt és a rákövetkező három évet mindkét fél — a cselekvő és a szenvedő — a maga módján élte meg, élte át és reagálta le. Ezt a cezúrát, ezt a törvényenkívüliséget nem felejthetik el sem azok, akik okozták és gyakorolták, sem azok, akik elszenvedték. A sematizáló diktatórikus megoldás csábítón és kísértőn hat vissza, és mint valami búvópatak tör fel váratlanul még utólag is. Államunk — mint a košicei program megvalósítója — szervezetében, szívében és agyában magyarok nélkül, egy kizárólagos nemzeti államban gondolta el életét, fogalmazta meg jövőjét. És ez az a priori eltökéltség, ez a pofonegyszerű sematizmus — a gottwaldi jégtörő február ellenére —, ha tudat alatt is, de kell hogy tovább éljen, hasson, és hatálytalanítva asszimiláljon. Gyurcsó István az áttelepítettek, a széttelepített magyarok 1945 utáni kálváriáját rögzítette egyik versében. A baj csak az volt, hogy ez nemcsak „Beneš és Masaryk Jankó" intenciója és műve volt, de éppen úgy a másik koalíciós partneré, kinek ilyet — leninizmusából adódón— soha nem lett volna szabad megengednie és gyakorolnia. De akkor tájainkon a „sztálini korszak" törvényei — szocialista törvénytelenségei — érvényesültek. Mi voltunk első leírtjai, áldozatai. Nagy, messzi, távoli összefüggésekért egy kisebbség fizetett. A sztálini csizma a magyarság asztalára került, és hogy mit tud csinálni egy csizma, azt csak az érzi, aki a talpa alá kerül. A legfőbb kommunista tekintély — a személyi kultusz megtestesítője — ezzel épp a burzsoá nacionalizmusnak elnevezett itteni szlovák sovinizmusnak adott menlevelet. És az bolond lett volna, ha nem él vele: soha ilyen alkalom a sommás elin348