Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - II. Csizma az asztalon

denképpen igazolja. Ahol az élet a dogmatizmus kényszerét jelenti, ott a sematizmus — az okozat — csak a kórokozó eltűntével adja fel kényelmes hadállásait. A könnyítő kérődzés felelőtlensége fejbólintón igenli a dogmatizmus változatlanságát biztosító politikát, mely áttéteiében kriminális atrocitásoktól sem riad vissza. Gondoljunk Iszaak Babel halálára vagy magyar emigráns vonatkozásban Karikás Frigyes és Madzsar József tragédiájára! A sematizmus nem utolsósorban: terroreredmény. A dogmatizmus: parancsuralom, és ezen belül a sematizmus: szolgakényelem. A sematikus költő kísérletezést, kockázatot, kiállást kerülve, a legkisebb ellenállás irányában úszik. A nyomást kiegyenlítve, a minimumra redukálva, a költő — mint ár ellen úszó, nyomást felfogó, feldolgozó, pozitívummá akkumuláló ellenálló kőzet — gyémántkoncentrációként megszűnik. A költő feladja önmagát, egyéniségét, lényét — küldetését. Frázis lesz, tudatos opportunizmus, akaratlan vagy vállrántó cinkos. Ricarda Huch, ez a hét év előtt meghalt és Thomas Mann által „Németország első asszonyának" nevezett írónő, aki 1933-ban ,,a Pokol Birodalma" elleni tiltakozásául lépett ki a Porosz Költészeti Akadémiából, és emigrált Svájcba, az „elszemélytelenedés" okát a szellemi ellenállás megszűntével magyarázza. Szerinte a gonosz az, aki és ami nem akar és nem tűr ellenhatást. A zsarnokság és szolgaság, félelem és kényelem itt egy síkra kerül: „A sátán az, aki nem tűr ellenhatást. Isten sátán nélkül, maga is sátán lesz." Súlyos mondat: reformátorok, Ady-istenesek, gályarabok és eretnekek szájába való! Ma ez a kijelentés a sematizmus legsajátosabb gyümölcsét, a frázist magyarázza: „mert minden belülről kifelé induló hatás ellenhatást vált ki, ezért az, aki minden ellenhatást ki akar kerülni, nem nyilatkozhat meg többé igazában ... Az ellenhatás nélküli megnyilatkozás lehetővé tételét konvenciónak nevezzük . . . Ennek lesz a következménye aztán a frázis; mert itt az ember még csak szavakban sem fedi fel belsejét, tetteiről már nem is beszélve". Ricarda Huch nemhiába tartja szellemi ősének Goethét. Ö mondotta: „Az egyforma ság békében hagy minket, de az ellentmondás az, ami produktívvá tesz bennünket. . . Minden, ami nemes, önmagában szelíd és csendes, míg az 346