Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

lehet »én«. Ez teljességében sematikus, bürokratikus felfogás . . . Minden az én-től függ ... A lírikusnál arról van szó, mennyiben képes ez a személyiség egy bizonyos korszakot önmagában kifejezésre juttatni úgy, hogy ebben az önteremtésben a döntő és lényeges korproblémák összegeződjenek". A világ, a kor, a társadalom a költő legszemélyesebb ügye lesz. A költő bezárkózik korával: vallatják, szembesítik egymást. Nem önmagával van bezárva és nem önmagáért. A nagy magány a világgond, a világfejtés, a világmondanivaló nehezét, ígéretét és igézetét adja és hozza. A költészet: kinyilatkoztatás. Ady ,.kiáltóknak tudja magát. Prófétának. Ha példát, szinonimát keresünk a költői nagy magány és a kollektív hatás, a tömegmozgatás, a szolidaritásviszonylat érzékeltetésére, akkor a prófécia, a próféta fogalom a legátfogóbb. „Próféták és költők dühe oly rokon, étek a népnek s innivaló", azonosít cáfolhatatlanul Radnóti Miklós. Csak egy vallásfilozófus — Bergyajev — mondhatta Ibsenről: „Ibsen művészete prófétikus. Ibsen egyszerre volt magányos és szociális. A magány és a szolidaritás egysége az ismertetőjele a prófétai elhivatottságnak." A költőnek hinnie kell elhivatottságában, kiválasztottságában, küldetésében. Úgy és akként, ahogy József Attila felragyogtatta: . . . ám, hogy választott vagyok komor bolygóm a legszebben lobog. Mert nem zúgat fényt senki szabadabban. A költészet: szabadon választott kötöttség. Az egyéniség kollektív elkötelezettsége. Eduard Meyer, az ókor nagy historikusa, Jeremiásban látta meg „a világirodalom első kézzelfogható egyéniségét". Mindjárt az első jelentkezésnél az egyéniségen van a hangsúly és ez az egyéniség tömeget mozgató, felrázó, változást, változtatást sugalló, jövődetermináló, forradalmasító tényező. Ricarda Huch, a prófécia hitelének erősítéséül, a jövő perspektívájából kikapcsolja a különböző misztagógok és sámánok illetékességét, „mert ezek az egyéniség hatály325