Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

ANTISEMATIZMUS - I. A humánum műfaja

félreérthetetlenül kiérzi, hogy a hangsúly a „nagy" szócskára esik. Nem akármilyen magányról és magányosról van itt szó. Nem hangulatról, pózról, szeszélyről vagy divatról, sem öncélú elvonatkoztatásról, kikapcsolódásról, fülbefogásról, szemhunyásról. Ez a magány nem arisztokratikus elkülönülés, elit gőg vagy sznob attitűd, nem ľart pour ľart és elefántcsonttorony: dekadens maximum. Nem a menekülés magánya vagy a rezignáció kikerülhetetlensége (ennek időnként épp maga Babits is példája volt). Itt nem terméketlen, meddő remeteségre gondolunk, fű-famadár-állat idillre, de olyan magányra és olyan magányosra, aki itt és így válik naggyá, és így — mindenkié. Egy máshonnan vett példa — Beethoven — mindent megmagyaráz: a süketséggel megvert legnagyobb magány adta a IX. szimfóniát, a legkollektívabb világgesztust: „Átölellek, emberiség!" Nagy az, aki többet tud, mond és tesz másnál és másokért. Nagy az, akit mások avatnak és emelnek maguk fölé. A költő magányát nagysága szünteti meg: visszhangja. A nagy magányost a világ fogadja be: a világ nagyságát, teljességét, emberközösségét a költő közvetíti, tudatosítja. A költő, aki — mint József Attila — csak a mindenséggel mérheti magát. A nagy magányos és a mindenség egymást tükrözik. A német nyelv etimológiai példával szolgál: az „Alleinsein" (az egyedüllét) nem más, mint az „All-eins-sein" (a mindenséggel eggyé válás) összevont alakja. Az egyén és a világ azonosító jele, az én és a mi összekötő jegye: a költő. „A líra a népek internacionalizmusának legtisztább kifejezése", jegyzi Nap/ójába Friedrich Hebbel (1839. IV. 8.). - És egy más helyen: „A költeményben az individuum az a látcső, mely közelebb hozza a dolgokat" (1838. V. 1.). 1928-ban Henri Barbusse lapja, a Le Monde és a berlini Neue Biicherschau közös ankéton igyekezett tisztázni az individualizmus irodalmi problémáját. Erich Weinert, a kommunista költő szerint az irodalmi produkció sose volt és sose lesz individuális fenomén. Kurt Kläber e fenomént csak előfutárként, csak mint előreküldött megfigyelőt akceptálja, mert „az irodalmi és művészeti produkciók nyolcvan százalékban az emberiség nagy gazda320