Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Stószi látogatások- beszélgetések - II. Új Szó

állhat a katasztrófanihilizmus vagy a „miközömhozzá" térfelén! Az ő bűnére nem volt sem tegnap és nem lesz holnap sem mentség. Az író és irodalom mint háborús bűn — nem évülhet el sehol és soha! 3. Mi volt az indíték, mely meghatározta hovátartozását? A kérdések kezdenek logikus egymásutánba kapcsolódni. Az írónak a háborúban tanúsított alapállását rögzítettük az előző mondatokban. Feltétlen háborúellenességét, antimilitarizmusát, antifasizmusát. Az én magatartásomat a háború átélt valósága határozta meg. Erről már többször és több helyen szóltam. Az indító lökést a háború adta: a „gyilkos élmény". A Béke igazának bevezetője és első írása bőven taglalja ezt a Damaszkuszt: ezt a valóság igazára döbbentő változást, mely aztán kifelé a társadalmi változtatás kényszerét sugallta az olvasóba. Első világháborús élményem — és milyen kicsiség volt ez a második totális gyilkos valóságához képest! — csak a háborúellenes táborba vezethetett. Az antífasizmus életfeladattá lényegült, életsumma lett: a vox humana konkrét értelmet és formát nyert. A műfaj neve: antifasizmus! 4. Az utóbbi években hazai vonatkozásban sok elmarasztalás érte a kritikát. Az irodalmi termés és a kritikai gyakorlat kölcsönhatása alapján mi erről a véleménye? A kritikával — lásd a Kúria, kuaterka, kultúra* adalékait és az Antisematizmus* * megállapításait — itt mindig baj volt. Mondják: a kritika az irodalom tükörképe. Amilyen az irodalom, olyan a kritika; vagy megfordítva: amilyen a kritika, olyan az irodalom. Ez csak nagyjában igaz, mert adódhatnak helyzetek, amikor az irodalom és a kritika viszonylatában aránytalanság áll be. Művek születnek, de hiányoznak a megfelelő kritikusok; s adódhat helyzet, amikor a kritika megfelelő művek hiányában csak * Megjelent 1964-ben. ** Lásd 318-368 old. 304