Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - Óndra Łysohorsky, a lah költő
van, és ez a különbség a külső feszültség változásából, enyhültségéből adódik. Bezruč egy feudális rend kinövéseit ostorozta: az idegen nyelvű bányabárók és a főhercegi uradalom barbár szabadosságait; lakájaival és lakájaiban: a bányahajcsárokat, az asszonyt, lányt tipró erdészeket és a nyíltan gyilkoló csendőröket, Bezruč egy időszerűtlen, jogtalan zsarnokságnak mondott nemet. Itt és ekkor egy arc és hang nélküli tömegszenvedésnek kellett adekvát anonim módon — szinte illegálisan — hangot adni. Bezručnál az anonimitás, a felvett név lényeges tartozék volt: ne felejtsük el: Vašekot Bezručként Bécsben majdnem halálra ítélték! Lysohorsky idejében, az első csehszlovák republikában az ilyen illegalitáskényszer nagyjában megszűnt. A dolgozó: szervezett tömeg, pártja van, hangja, képviselete. Itt a költő tömegszolidaritása már nem mindent eluraló elsődleges kizárólagosság: funkciója megoszlik, kibővül, pártossága már nem elfúlón és elfúltan mellre ölelő. Bezruč gyűlöletében és kétségbeesésében az elnémulásig szorítja össze a fogát, de Lysohorsky — költői elfeledkezéssel, természetességgel — már József Attila „játszani is engedd fiadat" szocialista óhaját is gyakorolhatja. És ha a bezruči időszak nyíltan és fizikailag gyakorolt munkásnyomorítását fel is váltotta az új, személytelen rém — a munkanélküliség —, a bányász már szocialista öntudata erejével szorítja ökölbe kezét a holnapra. Már nem pesszimista, de jövőjét tudó, jövőjén munkálkodó: „Nézek Nyugatra, s egyre jobban hallom, Keletnek lépte dobban". Lysohorsky és népe ablakot tárón, a világgal beszélhet! Bezruč a némulás, a némítás pontján állott. Nyelvhalál öklözte kezét, fojtogatta torkát. „Anyanyelvem gyilkosai" — hörögte. A vidéken az erőszakos germanizálással és a ravasz polonizálással (az olcsó lengyel munkaerő behozatalával) a cseh nyelv kihalásra volt ítélve. A szociális nyomor itt és akkor nyelvnyomorítást is jelentett, a munkakizsákmányolás nyelvzsákmányolást. Bezruč elveszít valamit, Bezručtól, népétől ellopnak valamit: „a csehek Ahasvérusa" üvölt, tolvajt, rablót, gyilkost kiált. Védekezik, sirat, kétségbeesik. Lysohorsky viszont világra hoz, világra segít valamit — a leggyengédebb szeretettel, féltőn, őrzőn, és mint egy anya, az ecce, az ide nézzetek örömével —, népe első dalát, ábécéjének első hangját, könyvét, 18* 275