Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Vigyázzatok a nappalokra! (A Mécs-probléma és tanulságai)

A most lezajlott XIII. csehszlovákiai pártkongresszuson Lőrincz Gyula — aki felszólalásában a magyar nyelvi egyenjogúság törvényesítését szorgalmazta — másfajta csempészésre hívja fel a figyelmet: „Az utóbbi időben nincsenek a legjobb tapasztalataink magyar folyóirataink tartalmát illetően. A reakciós írók, sőt politikusok rehabilitásának furcsa törekvéseit fedezzük fel." Neveket nem említ, de mert lapjainkban én ilyen törekvést nem fedezhettem fel, a nyomra csak az Élet és Irodalom hasonló, Méccsel kapcsolatos vétója után következtethetek. A kérdés tehát ez: reakciós-e Mécs költészete, és mennyiben az? Ne felejtsük el, 1940-ben Londonban írt cikkében még Forbáth Imre is minden haladás esküdt ellenségeként aposztrofálja azt a Mécset, kinek francia verskötetéhez Paul Valéry írt előszót. Fejtegetéseink elején Mécs-problémáról beszéltünk és arról, hogy a probléma ténye egy megoldatlan, le nem zárt kérdéskomplexumról tanúskodik. A problematikus költő azonban még nem egyjelentésű a reakciós költővel, mert a reakciósság kritériuma az egyértelműség: a feltétlenség minden mást kizáró vitathatatlansága. A kulcsot a problémához korunk eldöntő magatartási kritériuma, az embernek és a költőnek a fasizmushoz — korunk reakciós maximumához — való viszonylata szabja meg. „Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult": kezdődik a summázó és elkötelező Radnótiintonálás. A fontos: mit tartalmaz a következő sor, a fontos, hogy a fasizmus embertelen realitásából kiindulón, mit, mennyit vállal a költő — ellene! Itt irgalmatlanul leegyszerűsödik a kérdés: mit tettél, és mit nem tettél. Ez egyszer nem volt, nem lehetett költő, aki ezt a szörnyvalóságot kikerülhette, elkerülhette volna. A valóság itt és ekkor maga volt az áthághatatlan mérték. Bevallom: Mécs 1938 utáni költészetét, pontos életállomásait nem ismerem. 1945 után nálunk évekig legendák és pletykák keringtek róla. Anyagismeret hiányában így összegező ítéletet nem mondhatok. Felvillanó emlékként azonban két rádióközvetítésre emlékszem. Mécs beszélt vagy szavalt, és közben hirtelen kikapcsolták a mikrofont. Ilyen szájbefogást csak Szabó Dezső esetében értem meg, kinek beszéde oly izzón németellenes volt, hogy a mikrofonnak szinte önmagától kellett kikapcsolód248