Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Vigyázzatok a nappalokra! (A Mécs-probléma és tanulságai)

Mi a demagógia? Amikor hebehurgyán, minden alapos megfontolás nélkül, csak úgy kapásból, de megfellebbezhetetlen bírói gesztussal állítunk valamit, és túllövünk a célon. Minden eszme, amelynek nincs erkölcsi, nincs teoretikus alapja: demagógiát termel. A fasizmus a demagógia iskolapéldája. De mért kell nekünk dolgokhoz demagóg módon nyúlni, mért pökhendi módon elintézni ellenfeleket, amikor nekünk pontos, szabályos mértékeink vannak: igen vagy nem!? Ha a. saját sorainkban fedezünk fel demagógiát, akkor ez a gyengeség jele. Minden ilyen kísérletet el kell fojtani, hogy tovább ne fertőzhessen. Ezért kellett a fenti sorokat pellengérre állítani: mert így írni nekünk nem lehet, így nem szabad. Mécs László. Még a tárgyi állítások sem felelnek meg a valóságnak. Mécs sose volt „rongyos kis szlovák faluban". Erre az állításra csak a cikkírónak volt szüksége, hogy az ellentéteket mesterségesen növelje. Aki nem demagóg módon nyúl a Mécs-problémához (mert van ilyen: Ady verskötetei után a Mécs-kötetek fogynak a legjobban), annak nincs szüksége ilyen segédeszközre, az az ellentétet kihámozza „rongyos szlovák falu" nélkül is. Mécs László volt az első szlovenszkói magyar hang, az első itt fakadt szó. És ez a szó, ha papos volt is, megkapott mindenkit. A piros harangot kongató pap (a Hajnali harangszó c. kötetben) remény volt, különös remény, amit akkor kezdődő furcsa különéletünk determinált. De Mécs csak felvillanás lehetett, kezdet, semmi más. Ami ezután jött, ahhoz már nem lehetett közünk, mert annak már nem volt köze az élethez. Az már csak vers volt, dal, nóta, menekülés, a reakciónak jól jövő falazás. Ellenfél, akivel más síkon kell felvenni a harcot. De itt kultúrbarbarizmust emlegetni, pont Mécs reverendája alatt Goebbels lábát felfedezni, ez nemcsak tudatlanság, nemcsak ízléstelenség, de vétek a proletárbecsület ellen, mely nem követheti, és nem utánozhatja üres eszmék, halott eszmék ízléstelenségét. Erre a harcmodorra — mely látszatösszefüggéseket akar lényegre emelni — nekünk nincs szükségünk, erre a hangra mi nem reagálunk, a demagógiát, a felelőtlen mondanivalót nem engedjük lapunkba becsempészni. (1934, 6. szám.) 247