Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Egy magyar jakobinus köszöntése

EGY MAGYAR JAKOBINUS KÖSZÖNTÉSE Élte hatvanadik fordulóján — mi szlovákiai magyarok — mindenki másnál kötöttebben és kötelezettebben fordulunk egy ember felé, akiben bocsánatos, de büszke önzéssel, igazoltan önmagunkat köszönthetjük. Ki kell mondani a bizonyosságot: az 1918 után kisebbségi létbe zuhant magyarság egyik legfontosabb pluszadekvációja Balogh Edgár életműve. Összmagyar példa lett, és ami még fontosabb: a dunatáji népek koegzisztenciájának lelkes ihletője és reális kodifikálója. Realitás: kimondottuk Balogh Edgár értelmezésének kulcsszavát. Nem volt lelkendező ifjú fantaszta vagy naiv utópista; mindig az adottság talaján állt: kilátástalanságok útvesztőjében kikereste, kikutatta és kipróbálta a lehetőségek útnyitó csapását. A szociográfia így lett magyar valóságformáló erő: „íratlan történelem". Hadvezér volt, ki seregek után kutatott, szervező, ki látott és láttatott, tudott és tudatosított. Egyedül kezdte és önmagát kiteljesítve, száműzöttként végezte, hogy új hazában aztán elölről kezdjen és próbáljon mindent. Amit azonban létrehozott, az közösségi lelkület és összefogás volt. Senki nem adott, nem hozott annyi szépségesen szükséges, pozitív realitást, telítettséget a szlovákiai magyarságnak, mint ő. A Sarló kollektív tett és eredmény volt, és ez a kollektivitás egy nevet jelentett: az indítóét és lezáróét. Ez eredménnyel kapcsolatban most döbbenek akkori viszonylagos fiatalságára. Balogh Edgár, a Romániába egy aktatáskával kiutasított Sarló-vezér mindössze huszonkilenc éves volt, amikor elbúcsúztam tőle a stószi országúton. Huszonkilenc éves, és már mögötte volt élte legszebb műve: a lezárt csehszlovákiai fejezet. Itt és akkor egy ember egy eddig sosevolt újat teljes erőbevetéssel teremtett meg! A kisebbségi lét nemcsak messianisztikus túlkompenzáltság lehet, de a provincializmus csapdája és kerítője is. Az adottságok vállalásával, a realitások felmérésével azonban a buktatók közösségi valósággá és erővé egyenlíthetők. A szükségből erényt csinálni, az erényt kollektív pél152