Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Egy magyar jakobinus köszöntése

dává fokozni, ennyi volt az a történelmi lecke és eredmény, melyet ma már így formuláznak: „Trianon területi vesztesége az idő távlatában óriási nyeresége lett kultúránknak és szellemi tájékozódásunknak" (B. Nagy László). De e munka megvalósítására Balogh Edgárok kellettek: újat vállalók, orientálódók, vitázok és szervezők. Balogh Edgár vitapartnernél több volt: ő lett a dialógus állandó kívánalma, készenléte és tudata. Intellektuális nyugtalansága csak így keresett és találhatott célt és értelmet a túlsó parton: társat, kézfogást, egyszintű s é g e t. És mindegy volt, hogy ez a köztársasági elnök audienciáján történik-e, a cseh tudós dolgozószobájában vagy a szlovák munkanélkülivel való beszélgetésben. Hogy a cseh és szlovák diáksághoz ő találta meg az utat, az hídverő szerepéből már önmagától adódott. Húsig, vérig, lélekig érőn csak a kisebbségi sors szellemembere élte meg és vetítette ki önmagából az egytáji népeket, nemzeteket összefogó, közösségi tudatot. Másoknak — a birtokon belül levőknek — erre nem volt szükségük; regressziós fokon ez indolencia aztán csak lerázandó kolonccá görcsösödött, és majdani szomorú valósággá — a kitelepítésekben. De a kisebbségi magyar — esettségében és kény szerobjektivitásában — megtalálta a helyzetéből adódó vállalást és többletet: szószólója és praktizálója lett a közösségi lehetőségnek és elkötelezettségnek. Az Ady hirdette dunatáji jakobinizmus itt és most egyszerre új értelmet — létértelmet — kapott. Ez a jakobinizmus teljesedett ki az összekötő princípium megtestesítőjében, Balogh Edgárban. Mutassatok még valakit, aki e tájak népeinek oly értője, szószólója és közösségi tudatosítója, mint ő! A Szudétáktól Olteniáig mindent és mindenkit ismer: nyelveit és embereit, kultúráit és börtöneit. Magasságait és mélységeit minden vonatkozásban megélte! És ha ez a Dunatáj népeivel, kultúráival valamilyen államközösséggé summázódott volna, én első elnökének csak Balogh Edgárt tudtam volna elképzelni; őt, aki annyi hazában volt és lett alkalmatlan idegen — közösségi, magasabb rendű igazával. Nem rajta, nem rajtunk múlt, hogy az igazolás, a bizonyosság, a beteljesülés elmaradt, vagy csak részben realizálódott. Egyvalami azonban cáfolhatatlan: a tegnapi „magyar, szláv, oláh bánat" új fogantatása Balogh Edgár153