Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Az illegális szerkesztő

naszökevény tényleges mentő és oltalmazó refugiuma!)* Szlovákia egyik legszebb turistaparadicsomáról van szó, a stószi, szomolnoki és gömöri erdőségek határvonalát képező vízválasztó gerincről, a valahai gömöri, abaúji és szepességi mezsgye találkozásáról. A szádellői völgyből vagy Barkáról kiindulón a gerincen végigmenve egészen Kassáig lehet jutni. Mi megelégedtünk a barkai úttal, amely a stószi hegyen lévő Mária-kápolnától indul ki. Itt — őzek, szarvasok, vaddisznók, hiúzok tanyáján — sétálva, gombázva vitatkoztunk, és ha egy-egy erdei tisztásra értünk, leültünk, vagy tovább menve, a Csükerész alatti forrásnál vagy egy vadászháznál állapodtunk meg: körülötiíink fenyvesrengeteg, felettünk a tiszta kék ég, és az erkölcsi törvény bennünk: a szerkesztőségi munkát többé semmi sem akadályozhatta! A találka helye néha messzebbre tolódott: a Tátrába például. Egyszer Ábrahám Vili is velünk volt, kit — a pótolhatatlant — később a németek megöltek! Városi randevúra is emlékszem. Egy kassai női szalonban kellett jelentkeznem: ott fűzőket, melltartókat, harisnyákotokét készítettek mértékre. Amikor benyitottam, egy éppen fűzőt próbáló nő sikoltva futott a szomszéd szobába. Ez jól kezdődik, gondoltam magamban, de már karon is ragadtak, és egy idős hölgy elvezetett a Mészáros utcába, ahol egy udvari szobában ott várt Rotor, és a szerkesztőség munkához láthatott. Ez volt utolsó találkozásunk. Azóta majdnem harminc év telt el. Blüh Irén emléksorai elkerülhetetlenül felidézték e visszanézést. Szólni kellett egy immár hősi korszaknak elnevezett időszak ma már szinte hihetetlennek tűnő jelenségeiről: Rotor emlékének áldozva, adalékot szolgáltatbattunk Az Út történetéhez. (Új Szó 1965) * És e táj még irodalmi emlékeket is idéz. Csokonai a szomolnoki rézműveseket sürgette, hogy a debreceni rézmetszők anyaghoz jussanak. Csáth Géza Stószfürdőn volt alorvos. Es itt a szomszédságomban — csak át kell ugrani a hegyen —, Szoinolnokhután született Lukács László, Radnóti osztályosa, a mártír költő. Ha nincs az „elsüllyedt irodalmat" felidéző Pándi Pál, sose vehettem volna tudomást Lukács Lászlóról mint „földiről". 10 147