Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - A kanadai szerkesztő

A KANADAI SZERKESZTŐ Az újságokban egyre gyakrabban olvasni a már szinte sztereotip címet: „Meghalt X. Y., a párt és a munkásmozgalom régi harcosa." A régi gárda egyre gyérül, bomlik, kidől. Már az is csoda, hogy így bírták, eddig húzták. Kemény életük volt, nélkülözéssel küzdve sokszor ettek keserű kenyeret. Volt, akinek sose volt otthona: keresték, kergették, üldözték, futtatták. Volt, aki megismerte a börtönök, rácsok, szögesdrót kerítések minden fajtáját. Sokan félholtan kerültek az újra pulzáló életbe: az illegalitás nem volt éppen egészségügyi séta. Ideg, ér, hús és csont, lélek és gerinc őrlődött. Minden próbatét volt. Haj őszült, láb sántult, tüdő, vese, szív kopott: ember bénult, betegség vert gyökeret. Nehéz élet volt, mindent egyszerre és egyben mozgósító — lelket, szellemet, embert, erkölcsöt, szervezetet vizsgáztató —, igénybe vevő teljesség. Harc, kiállás és kitartás. Hűség. A hűség, kiállás, kitartás lelket, szellemet, embert szépít és nagyít, de testet, egészséget rombol. Ez az adója, ez az ára. És ez a rokkant, morbid test — biológiai törvényeket, orvosi számításokat cáfolva — mégis elbírta a baj nehezét, és elérte sokszor az átlagos emberi életkort, a mai halálpontot. A Népszabadságban olvasom: Április 9-én 62 éves korában elhunyt Szőke István elvtárs, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Kanadai Magyar Munkás című haladó hetilap volt főszerkesztője, a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja. Az elhunytat a MSZMP XIII. kerületi Bizottsága és a Magyarok Világszövetsége saját halottjának tekinti. Temetése április 15-én, szerdán délben 1 órakor lesz a Farkasréti temetőben." Szőke István innen tőlünk, Gömörből indult. Pelsőci volt. Két-három hónappal ezelőtt még itt járt nálam. Kopognak. Nyílik az ajtó. Idősebb, mosolygó arcú férfi mutatkozik be: Szőke István . . . majd magyarázón: Rozsnyó . . . Mács-kamara. Felderül az arcom: Szőke Pista áll előttem, aki valamikor diák lakótársam volt Rozsnyón a Mács-kamarában. Régi diáknyelven kamaráknak hívták a diákszállásokat, 148