A Sarló jegyében. Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig, a Sarló 1931-iki pozsonyi kongresszusának vitaanyaga (Pozsony : Sarló Országos Vezetősége, 1932)

A kongresszus megnyitása - Dobossy László beszéde

A harmadik vitanap Dobossy László beszéde Tizenharmadik éve élünk itt, történelmi napokat élünk és történelmet csinálunk ezen a helyen, ahol az előttünk élők csak szemlélői, de nem tényezői voltak a történelmi eseményeknek. Itt élünk Kelet- és Nyugateurópa ütközőpontjában, idegen nép gazdasági érdekszférájába és kultúrkörébe kebelezve, kényszerítve arra, hogy uj felvevő területek felé orientálódjunk és uj kulturgócpontok felé törekedjünk. Mert hiába: ha a kisebbségi magyar élet kulturjelenségeinek okait és okainak és okozatainak összefüggéseit keressük, a végső determinánst az államátalakulásban és a nyomában és következtében fellépő társadalomdinamikai változásokban találjuk meg. Az államátalakulás a vezető, a kulturarányvonalat diktáló réteg számára talajból való kiszakadást, gyökérvesztést jelentett. Az utána következett gazdasági és politikai iránykeresés, káosz, nem, hogy nem konszolidált tudományosan irányított kultúrpolitikát, de egy meghatározhatatlan nemzeti lélek, kisebbségi géniusz keresésében fejezte ki magát, amely zavaros kornak ma már irodalomtörténeti jelentőségű kifejezője Győry Dezső. A kisebbségi magyarság kulturális irányitását csak ugy, mint gazdasági és politikai vezetését; magának sajátította ki az a két politikai irány, amely abból a fasiszta elgondolásból indul ki, amelyet a legprecízebben egy konzervatív magyar újságíró fogalmazott meg Budapesten, mondván: aki életképes magyar nemzetet akar, „annak egyoldalú osztálypolitikát kell csinálnia, a szegénység egyoldalú osztálypolitikáját, de az alsóbb néposztályok nélkül. Az intelligenciának kell itt egyoldalii kisparasztpolitikát csinálni, politikát a föld és város szegényeiért, nehogy egyszer a szegénység kezdjen politikát és vegye kezébe sorsa irányítását."' ) Az ilyen szempontból kiinduló kisebbségi magyar politikának szükségképpen ki kellett hagynia programjából a kulturmunkának a népből és a kisebbségi adottságokból kiinduló és a kisebbségi népi tömegek kultursziükségleteit kielégítő tervszerű kiépítését. Ez nem hibafelmutatás, vagy megrovás; még csak nem is egyéni vélemény: ez tény. Amint tény az is, hogy azok a kulturtörekvések, amelyek a szociáldemokrata munkásakadémiákban konkretizálódtak es előadásokat és vitákat szerveztek a városokban, soha nem értek el a kisebbségi élet tulajdonképpeni hordozóját: a falut. Nem ér*) Oláh György: , Három milllió koldus." 119 o. 2 17